Válogatott | Orbán Anna részt vehetett az U13-asok összetartásán

​​​​​​​Első alkalommal szervezett edzőtábort a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) az U13-as (2011-es születésű) leány korosztálynak. A bufteai összetartáson részt vehetett az FK U15-ös női csapatának reménysége, Orbán Anna is.

Válogatott | Orbán Anna részt vehetett az U13-asok összetartásán

Első alkalommal szervezett edzőtábort a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) az U13-as (2011-es születésű) leány korosztálynak. A bufteai összetartáson részt vehetett az FK U15-ös női csapatának reménysége, Orbán Anna is.

Az ország hetven, 13 év alatti (2011-ben született) női játékosa edzett három napon keresztül a FRF buftea-i edzőközpontjában válogatott utánpótlás edzők irányítása mellett. A lányokat két, egyenként 35 fős csoportra bontották és két időszakban fogadták. Az egyik csoportban helyet kapott az FK Csíkszereda U15-ös csapatának fiatal tehetsége, Orbán Anna is.

A szakszövetség első alkalommal hívta össze az U13-as korosztályban a lányokat. Azzal a céllal tették ezt, hogy a fiatal játékosok hasonló élményeket szerezzenek, mint amilyeneket a jövőben megélhetnek a nemzeti utánpótlás-válogatottban – emelte ki a FRF honlapja az eseményről közölt beszámolójában. Az összetartás során rendezett mérkőzéseken jelen volt több román korosztályos válogatott edzője, valamint a felnőtt válogatottat irányító Massimo Pedrazzini is. A szövetségi edzők az összetartások végén érmet, pólót és labdát adtak át minden résztvevőnek.

Gratulálunk, Anna! További sok sikert kívánunk!

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza