Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
XIX. Húsvéti mérkőzés
Két Maros megyei csapat, a Régeni Acél és a Ludasi Maros egyessége alapján a Húsvét vasárnapjára tervezett mérkőzésüket, a szövetség beleegyezésével szombat délutánra előre hozták. Idejében értesítettek bennünket is, két udvarhelyi bírót és engemet, hogy kik voltak Udvarhelyről már nem emlékszem. Annyi bizonyos, hogy 1983 vagy 1984 táján történt, amikor már újabb generációs bírák is voltak a C keretben. Kiöregedett Lukács Imre, Gergely Menyhárt disszidált Münchenbe, ahol mint harangozó folytatta. Csavar Zolit kiemelték az A-keretbe, Gagyi Béla lemondott, ő tudja miért. Így hát az új generáció tagjai, akik egy pár évvel fiatalabbak voltak nálam a következők voltak: Ilyés Laci, Vajda Anti, Gegő Anti, Tamás Áron. Csíkszeredából pedig Kopacz Jóska és Ambrus Lajos. Gyergyóból Benedek Pali helyébe Prepelita Costi került.
A benzin korlátozta autóval való utazásunkat, de a régeniek jelezték, hogy javítani fognak a benzintank tartalmát jelző óra „állásán“, úgyhogy egy fél szabadnapot kérve vállalatomtól, időben indultam. 12 óra után Udvarhelyen felvettem a két kollégát és jó időben megérkeztünk Régenbe. De előtte, Szováta után egy juhsereg átvonulása miatt meg kellett álljunk. Sok volt a bárány a seregben, és én csak úgy kíváncsiságból megkérdeztem a pásztort, hogy van-e eladó báránya. Hát persze, hogy van! Több is. Na jó, estefelé hol lesznek? Gondolva, hogy hátha valaki felpótolja a tiszteletdíjat, és visszafelé vásárolunk. Régenbe érkezve már vártak, és amíg mi megittunk egy kávét elvitték a Daciát, hogy töltsenek belé egy-két veder 75-ös benzint.
A mérkőzés előtt volt lehetőségük a ludasiaknak is közelünkbe férkőzniük, és jelezték, hogy nekik is kéne a két pont. Talán Tamás Áron fújt középen, ő udvariasan csak annyit mondott: „Fiúk, itt és most nincs mit keresgélni, majd máskor, Ludason.“ Minthogy már máshol is írtam, hogy általában jóban voltunk a ludasiakkal is, ők megértőknek bizonyultak. De, azért nem volt olyan sima a mérkőzés, mivelhogy ők is, mint azonos megyebeliek egymással rivalizáltak.
Hogy, hogy nem, az Acél végül nyert és ezt meg is hálálták. Elvittek vacsorázni és nagy meglepetésemre olyan bort hoztak a vacsora mellé, aminek a jó hírét éppen azelőtt egy pár nappal hallottam. Nem akarok most ennek a bornak reklámot csinálni, de ajánlani tudom bárkinek, aki a könnyű, finom illatú, enyhén édes bort szereti. Ennek a bornak a neve Busuioaca de Bohotin, és csak a Jász (Iasi) megyei Bohotini völgyében terem, nem messze a Cotnari vidéktől. Ha már a Cotnari szőlőről beszélünk, akkor leírom mit hallottam egyszer Dr. Csávosi György borásztól a rádióban. Mátyás király, aki barátságban volt az akkori moldvai vajdával (nota bene: Stefan cel Mare, aki hűbérese volt Mátyásnak), Kotnári János királyi vincellért elküldte Moldvába, hogy telepítsen szőlőt a vajdának. Így lett annak a vidéknek, szőlőnek Cotnari a neve. (nota bene: valójában egy Guttnar nevű szász szőlész került a vidékre.)
Visszatérve a Busuioaca-hoz én erről először a megyei sporttanácsnál halottam Lăcătus Petrica szakirányítótól. Egy alkalommal arról vitatkoztunk, hogy melyik is a jó bor, ő a Busuioaca mellé tette le a garast. Mikor megláttam a bort az asztalon, felkaptam a fejem, kérdem honnan van? Kiderült, hogy a vendéglőfőnöknek a barátja a Iasi megyei Vinalcool igazgatója és onnan hozták. Megfogtam egy kibontatlan üveget, és mondván, hogy én nem ihatok, mert vezetek, gyorsan betettem a táskámba. Hallva a laudációmat, a borról, a vendéglős még hozott két üveggel és azt is a táskámba tette. A többiek is kaptak két-két üveggel mindamellett, hogy ott megittak még vagy hármat. Vígan autóztunk hazafelé, hogy meg van a húsvéti bor. De mi lesz a báránnyal?
Pont szürkületre érkeztünk oda az esztenához. Épp terelgették be a sereget. Mondtuk, hogy kell egy-egy bárány. Hát fogjunk egyet-egyet – így a pásztor. Kapva a felhatalmazáson kinéztem magamnak egy szépet, nagyobbacskát, és hamar el is kaptam a kövér kosbárányt. Áronék megfogtak vagy hármat is. Az egyiket nem lehetett levágni, mert nőstény bárány volt, a másik Jóska bácsié, a harmadikat is el kellett engedjék valamiért. Ekkor a bojtárra bízták a fogást, mert a juhok a közeledtünkre már menekültek. Csak lett mindhármunknak egy-egy bárány és a tiszteletdíjból futotta a vásárra. Ott helyben megnyúzták, a feleségek örömére vittük is haza. El is döntöttük magunk között, hogy ez a mai nap ritka jól sikerült. Bárány is volt, bor is, Húsvétkor volt mit enni-inni. Milyen jó, hogy szombatra tették ezt a mérkőzést.
Úgy alakult, hogy a következő húsvéti mérkőzés is majdnem ilyen szerencsés volt. Balázsfalvára mentünk szintén Tamás Áronnal és talán Kopacz Jóskával. Jött a feleségem is velünk. Erre fel az Áron felesége is jelentkezett, hogy ő is jön, mert igen kevés egy őrző a három férfira. Szombaton mentünk mivelhogy Balázsfalva elég távol van, és ha már jönnek az asszonyok is, akkor legyen nekik is szép kirándulás. Van ott egy kicsi, de új szálloda, ott aludtunk. Másnap, ahogy emlékszem sima mérkőzés volt. Mi pedig még szombaton elmondtuk, hogy a tavaly Ludason milyen jó bort kaptunk. Erre a balázsfalviak is vették a lapot, hoztak is olyan hosszúnyakú, dugaszolt borokat, amilyeneket addig még nem is láttam. A Jidvei pincéből exportra készített óborok voltak. El is hoztunk jó pár üveggel. Csak az asszonnyal gyűlt meg a bajom otthon, mert ő úgy képzelte, hogy ezek a borok épp jók lesznek a húsvéthétfői locsolók kinálgatására. El kellett rejtsek egyet, hogy biztos legyek abban, nekem is jut óbor. Jutott is, maradt is.
Még ugyanazon a tavaszon egyszer Balázsfalvára irányítottak. De már a hét elején a szebeniek megkerestek telefonon, hogy ők lesznek az ellenfél. Én vittem egy 20 literes műanyag korsót, hátha azt megtöltik és hármunknak elég lesz. A vendéglátók azt mondták, hogy majd csak a meccs után. Elmegyünk mit tudom én melyik pincéhez és ott mi választjuk ki, hogy mifajta borral töltsék meg. Igen ám, de a szebeniek nyertek 1-0-ra, habár a mérkőzés utolsó előtti percében megadtam egy máskülönben jogos 11-est Balázsfalvának. Hát nem fölé rúgta a szerencsétlen? Ebédet ugyan kaptunk, de a kannát üresen hoztuk haza. Annyira azért még sem maradtunk árván, mert a szebeniek Medgyesen megvártak. Ha nem csurran, hát cseppen. Abban az évben Balázsfalva ki is esett a C-ből. Hiába van bor, ha nincs csapat, jó játékos, jó keret! Azóta sem jártam arra, még civilként sem. A bort, a szőlőt Moldvából, Cotesti-ről hozom pityókával cserélve, ott helyben, egy az egyért. Egy kiló pityóka, egy liter bor.
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
