Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
XV. A bíró nem hülye
Történt 1978-80 táján, az időpont nem lényeges, annál inkább a helyszín: Kézdivásárhely. Nemzeti Ifjúsági bajnokság, amelynek résztvevői a dél-kelet erdélyi sportiskolák és az A-B divíziós csapatok ifjúsági csapatai. A teljesség kedvéért egy párat megemlítek, előre a jobbakat. Általában szebeni sportiskola és a brassói Brasovia csapatai párharca nyomán dőlt el a csoportelsőség. A jobbak között volt a csíkszeredai sportiskola is, Jónás Béla, Major Guszti, Ladó Dénes tanár urak edzették, felváltva foglalkoztak egy-egy korosztállyal. A marosvásárhelyi ASA ifjúsági csapatát, a régeni Avîntul, a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi sportiskolák együtteseit, a Szecsele városi Electropreciziát, udvarhelyi sportiskolát (edző Lőrincz Attila) sem lehetett leírni.
Ezekre a mérkőzésekre a Labdarúgó Szövetség középre C és B divíziós bírókat küldött. A partbírókat a helyi sporttanácsok küldték, a sportiskolák költségeinek könnyítése végett. Ugyanis a helyi bírók egy ilyen mérkőzésen való integetésért kerek 15 lejt kaptak, ami nem volt elég egy kiló jobb hús vagy egy liter bor megvásárlásához sem. Mondanom sem kell, hogy egy ilyen mérkőzést senki sem vállalt szívesen. Nálunk, Szeredában általában gyakornok bírókat küldtünk, esetleg olyanokat, akiknek nem jutott megyei mérkőzés, de a következő vasárnap biztos befutó lett. Többször történt meg velem mikor ilyen mérkőzésre küldtek, hogy egyáltalán nem volt partbíró vagy csak az egyik jelent meg. Kézdivásárhelyen 3-4 mérkőzést is vezettem, hogy soha nem volt taccsbíró. Hasonló hely volt Hétfalu (Szecsele város), Segesvár, de még Marosvásárhelyen is megtörtént, hogy csak ketten vezettük le az ifi mérkőzést, legtöbbször salakpályán.
Egy szép őszi napon Kézdivásárhelyre vagyok küldve, a vasárnap délben 1 órától kezdődő mérkőzésre. A vendégcsapat a Brasovia. Kocsival, vagyis Daciaval mentem, és felpakolom az egész családot. Kirándulnak ők is egyet. Útba ejtjük a Szent Anna tavat, a Torjai fürdőt, tehát szórakozunk is. Nem lepődtem meg, mikor Kézdivásárhelyen kezdődne a mérkőzés és nincs egy partbíró sem. A szabályzat azt mondja ki, hogy ilyen esetekben a közönség soraiból, vezetőkből, esetleg tartalék játékosokból kell választani közös beleegyezéssel partbírókat, de itt nem volt közönség. Egy pár diák foglalt helyet a tribünön, de azok nem akartak kötélnek állni. Ekkor a kézdivásárhelyi városi sporttanács elnöke (akinek feladata lett volna a partbírókat biztosítani) valami Farkas nevezetű felvette az egyik zászlót, a másikat a Brasovia vezetője egy pótjátékos kezébe nyomta: „Te sérült vagy, ma úgysem játszhatsz!". Na ilyen segítségekkel indult a meccs. A vendégcsapat talán egy klasszissal jobb volt a hazainál. Jobb lett volna ha csak magamba bízom és levezetem egyedül a meccset. Ugyanis már a második, harmadik percben egy brassói játékos elszalad és gólt rúg. Azon a felén lévő partbíró nem int semmit, de annál inkább legyez Farkas úr, aki pont az ellenkező térfélben volt, sokkal távolabb, mint én a fázistól. Ezért a hazaiak lest reklamálnak. Én viszont ha már megadtam a gólt, nem vonom vissza ítéletemet. Csapott ezért nagy ribilliót az a pár 10-15 diák akik a tribün felső soraiban ültek. Mindenféle trágárságot összehordtak és többször ismételve, hogy hülye bíró, hülye bíró. Erre aztán már elszakadt a türelmi cérnája az én kisebbik leányomnak. Aki akkor 4-5 éves lehetett, a nővérével és az anyjával a tribün első, második sorában ültek. Eladdig csendben ültek, meghúzódva és fegyelmezve az anyjuk által, békésen nézelődtek, hogy ne tudja meg senki kicsodák. Felállt és hátrafordult nagy mérgesen csípőre tette a kezét és odakiáltott a fiúknak: „Apja nem hülye na!“. Én a pályán nem vettem észre semmit, ha csak azt nem, hogy egy idő után már nem szidnak olyan vehemensen. A fiúk megszégyellték magukat és elhallgattak. Igaz, ehhez a Brasovia is besegített, mert rúgott még vagy öt gólt. Ennek kapcsán még azt jegyezném meg, hogy ezekből az ifi csapatokból több jó, sőt válogatott játékos is kikerült, akiknek meccseit vezettem. Csak Selymes Tibit említem Kézdivásárhelyről, illetve Bálint Gabi Radnabányáról, Lacătust a Brasoviatól…
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
