Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
XXII. A „szeku“ és a futball
Ne gondolja senki, hogy épp a futball volt az a terep, ahova a szeku nem dugta bele az orrát. Az átkosban, vagyis aranykorszakban, ahogy még nevezték, a futballpályák környékén is jelen voltak a kékszemű fiúk.
Volt ahol csak szórakoztak, levezették a más ágazatoknál kifeszült idegeiket. Ilyen szórakozó helynek tűnt annak idején a csíkszeredai városi mini-futball bajnokság. Többen emlékszünk, hogy egy adott pillanatban - ami tartott vagy 5-7 évig -, három értékcsoportban folyt a bajnokság. Az elsőben ott volt a Dinamo néven bejegyzett csapat, szekus tisztek, altisztekből és rendőrökből álló együttes. El kell ismerni, hogy azon a szinten elég jól rúgták a bőrt és köztük volt egy pár igazi tehetség is. Mint, Nicu Moldovan, akik valóban ismerték a futball fortélyait és tisztességesen viselkedtek a pályán. Voltak azonban arrogáns, erőszakos alakok, akik a bírói ítéleteket állandóan kifogásolták, alkalom adtán fenyegették is a bírókat. Főleg a második értékcsoportban játszó Victoria csapat tagjai. Név szerint nem ismertem őket és pont azért is tartom érdemesnek megemlíteni a csapat nevét. A mini futball bajnokságban való részvételüknél sokkal fontosabbnak tartom az alábbi esetet. Az udvarhelyi labdarúgó bírói kollégium ismerkedés és barátság épülésére egy barátságos sörmeccsre hívta meg a marosvásárhelyi bírói kollégiumot. Innen Csíkból Kopacz Jóskával kettőnket hívtak meg erősítésnek. Jóskát, mint játékra, engemet partbírónak kértek fel. A mérkőzés után Szejkefürdőn bankett volt kilátásban.
Nagy volt a meglepetésem, amikor a vásárhelyi fiúk kifutottak a pályára, közöttük két ismeretlen alakkal, akiket soha nem láttam a bíróknak szervezett közös felkészítőkön. Elég tűrhetően futballoztak, amúgy beintegrálódtak a csapat játékába, csak szikrányit arrogánsabbak voltak. Néha az ellenféllel szemben, de olykor a bírói illetékeket kérték számon egy barátságos sörmeccshez szokatlan modorban. A szünetben rákérdeztem Rusz Janira, aki akkor A divíziós és nemzetközi minősítésű bíró volt, hogy ki ez a két alak. „Hagyd, ne is kérdezd! Kellett hozni őket, én nem tudom kicsodák. De mondták, hogy jönnek és be kell rakni a csapatba.” Leesett a tantusz nekem is, mondom a kollégáknak vigyázzanak mit beszélnek, nehogy rossz híre legyen a barátkozásnak. A bankett előtt már mindenki tudta, akárhogy megrészegedünk, a székely himnuszt nem fogjuk elénekelni.
De, azért egy-két irredenta nóta csak elhangzott. Ezeket én fújtam a legjobban, mert egy fél üveg sörön kívül csak vizet ittam, ugyanis kocsival haza kellett jönni Csíkba még azon az éjjel. Valami visszhangja azonban csak kellett legyen a dolognak, mert a vásárhelyi visszavágó elmaradt.
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
