Adventi naptár: A brazil szentély (XXVIII)

Adventi naptár: A brazil szentély (XXVIII)

A brazil szentély (XXVIII)

Mindig is nagy csodálója voltam a brazil focinak és nagy vágyam volt, hogy egyszer belekóstoljak abba a dél-amerikai focilázba, amit a képernyőn keresztül láthattam többször is.

2016-ban az a megtiszteltetés ért, hogy a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója lehettem a Riói olimpián, a romániai magyar rádiózás történetében én voltam az első, aki olimpiáról tudósított. Ez a megtiszteltetés egyben hatalmas nagy felelősséggel is járt, ezért részletesen megterveztem mindent. Indulásom előtt kitűztem magamnak azt a célt, hogy a Maracana stadionba mindenképp el kell jutnom, még akkor is, ha sem a magyar, sem a román válogatott nem volt érdekelt labdarúgásban az olimpián. Egy viszontagságos és nagyon hosszú utazást követően, mely során a Marosvásárhely – Budapest – Dubai – Sao Paolo – Rio de Janeiro útvonalon jutottam el az olimpia helyszínére, már a repülőgép landolásakor kerestem a szemeimmel a Maracanat. Gyönyörűen ki volt világítva és egy csodálatos élmény volt látni fentről a „brazil szentélyt”. Ez a stadion összeforrt a brazil labdarúgás történelmével. A hatalmas aréna kevesebb, mint két év alatt épült fel, az 1950-es világbajnokságra. A döntőben rekordszámú közönség gyűlt össze, 199 854 fő. A világesemény után több futballklub is hazai arénájaként használta, mint Botafogó, Flamengó, Fluminense és Vasco da Gama. Manapság már 88 992 főssé csökkent, de így is a legnagyobb stadion Dél-Amerikában.

Fotó: Szép Zoltán

A riói olimpia alatt, kerestem azt a pillanatot, amikor a magyar és román érdekeltségű események nem estek egybe a focival és ez a nap 2016. Augusztus 17-e volt, amikor az olimpiai labdarúgótorna elődöntőjében Brazília – Honduras mérkőzésre került sor. Biztos voltam benne, hogy hazai győzelem születik és azt is tudtam, hogy nem épp a legérdekesebb meccs lesz, de kit érdekelt gondoltam magamban? Hisz mégiscsak egy olimpiai elődöntő lesz, mégiscsak egy brazil válogatott játszik hazai pályán a „szentélyben” és végre élőben is láthatom Neymart, az új brazil csodagyereket. Nem csalódtam, már a stadionhoz vezető úton, rengeteg szurkolóval találkoztam, énekeltek, táncoltak, zászlókat lengettek, és meglepően sok brazil hölgy volt a drukkerek között. Bár, az idő szorított, én még a mérkőzés előtt körbejártam a Maracanat, kíváncsi voltam minden kis szegletére, aztán beléptem a „szentélybe” és elállt a lélegzetem is. Ekkora stadionba azóta se jártam, hihetetlen akusztikája volt, jó fekvése. Gyorsan megkerestem a sajtópáholyt és a magyarországi kollégámat Futó Csabit, akivel mondhatom, hogy az egész riói olimpiát együtt dolgoztam végig.

Fotó: Szép Zoltán

Amikor helyet foglaltunk a számunkra fenntartott helyen, már tombolt a közönség, hisz a Weverton – Zeca, Marquinhos, Caio (Luan Garcia, 57.), Douglas Santos – Walace, Renato Augusto (Rafinha, 77.) – Gabriel Barbosa, Luan, Gabriel Jesus (Felipe Anderson, 68.) – Neymar összeállításban pályára lépő brazilok számára álomszerűen kezdődött a mérkőzés, Neymar találatával már 14 másodperccel a középkezdés után megszerezték a vezetést. Felrobbant a lelátó, én csak pislogtam és nem hittem el amit látok, az a brazil foci iránti őrület, szeretet, amit addig csak a TV képernyőn keresztül láthattam, most ott zajlott a szemeim előtt.

Fotó: Szép Zoltán

Minden  pillanatát élveztem, pedig közben olyan fáradtság tört rám, hogy éreztem mindjárt elalszom, de úgy tűnik ezzel nem egyedül voltam, Futó Csabi is hasonló állapotba került, úgyhogy gyorsan eldöntöttük, itt az ideje egy-egy hideg sörnek. Mire megszereztük a sört, a 26. percben Luan ugratta ki Gabriel Jesust, aki jobb külsővel elpöckölte a labdát Luis López mellett (2–0). Kevesebb mint tíz perccel később másodszor is bevette a hondurasi kaput, gyorsaságát kihasználva lerázva magáról az ellenfél védőjét (3–0).  A brazilok a szünet után sem fogták vissza magukat, hat perc sem telt a második félidőből, amikor negyedszer is gólt ünnepelhettek. Igaz, ehhez kellett a hondurasi védelem is, amely hagyta, hogy Neymar szögletét követően Marquinhos az ötösön belül levegye a labdát, majd a tehetetlen kapus mellett a kapuba helyezzen (4–0). Ezt a pillanatot sikerült megörökítenem.

https://www.youtube.com/watch?v=qZswpqe6NEA

Az ötödik gólt egy gyönyörűen végigvitt támadás végén Luan szerezte Felipe Anderson passzából (5–0). A végeredményt a 91. percben Neymar állította be, aki higgadtan értékesítette a Luan felvágásáért megítélt büntetőt (6–0). A brazilok imponáló játékkal jutottak be a hazai rendezésű olimpia döntőjébe. Én pedig hálát adtam a Jó Istennek, azért, hogy mindezt átélhettem. Meghallgattuk a két vezetőedzőt is az összecsapást követő sajtótájékoztatón, majd kicsit sétáltunk még a Maracana melletti utcákban, aztán egy sportbárban kötöttünk ki, ahol a helyiek meghívtak egy pohár sörre és jót beszélgettünk. Idén amikor minden a koronavírusról szólt, még áprilisban olvastam egy cikket, hogy a stadion parkolójában mobilkórházat állítottak fel, de szerencsére júniusban már meccset rendeztek a Flamengo és a Bang között. A Maracanaba visszatért a futball.

Szerző: Szép Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza