A várakozás időszakát éljük. A hagyomány, a hit és a remény a hétköznapjainkat átrendező világjárvány közepette jelentősen felértékelődött. Éppen ezért egyesületünk a sportbarátokat, szurkolókat, a földgolyó különböző részein élő magyar gyerekeket és felnőtteket a karácsonyi ünnepkörben rendhagyó Anventi Naptárral köszönti. Karácsonyig minden áldott napon egy-egy kis történetet osztunk meg sorstársainkkal. Fogadják, olvassák és osszák meg olyan szeretettel, amilyennel az elkövetkező sorok, mondatok, gondolatok íródtak.
Ezzel az Adventi Naptárral kíván meghitt ünnepeket az FK Csíkszereda apraja és nagyja. Áldott Karácsonyt mindenkinek!
A Csíki csoda (XXII)
Csíkszeredaiként és az FK Csíkszereda volt játékosaként természetesnek és egyértelműnek érzem, hogy a karrierem legszebb pillanatai közül a szülővárosommal kapcsolatos élményeimet, emlékeimet idézzem fel és osszam meg a kedves futballszerető olvasókkal.
November elseje a halottak napja. Ekkor gyújtunk gyertyát, imádkozunk és emlékezünk szeretteinkre, akik már sajnos eltávoztak közülünk. 2018.11.01, amint az később kiderül, a csíkszeredai és mondhatnám az egész székelyföldi futball történelmének egyik legnagyobb eseményét jelentette. A Román Kupa szakaszának nyolcaddöntőjére került sor Csíkszeredában, ahol csapatunk a fővárosi Dinamót fogadta. Nagy volt a készülődés, az izgatottság és 'nyomás' a csapat körül. Mindenki csak a kupamérkőzésről beszélt. Az akadémián, az utcán, vagy telefonon hívtak és buzdítottak bennünket. Természetes ez a hozzáállás egyébként, mivel nem minden nap kerül sor egy harmad- és egy elsőosztályú csapat közötti mérkőzésre. Számomra ez egy szimpatikus versenysorozat egyébként, mert a kis csapatok számára ez egy lehetőség esetleges sikereket megélni. Ráadásul a szurkolók, futballkedvelők is részesei lehetnek egy-egy 'extra' meccs élményeinek, kiváló csapatok ellen. A bajnokságban szerepelve egyértelmű célunk a feljutás volt, de a mérkőzést megelőző héten, napokban a figyelem és koncentráció teljes mértékben áthidalódott a kupa mérkőzésre, ami természetes egyébként. Az edzéseken érződött a plusz, ami a játékosokból kijött minden téren. Egyre többször hangzott el a fővárosi csapat neve az öltözőben, a reális esélyeket latolgatta közben mindenki: "vajon… ,hogyan…, miként…., kik??". A mérkőzést megelőző napon a Lokálpatrióták tagjai is kilátogattak az edzésünkre, amit a center pályán tartottunk és lelkesítettek, buzdítottak minket, mint mindig! Szép meglepetés volt és jól is esett a csapatnak.
Eljött a várva-várt nap, a történelmi pillanat...Történelmi pillanat, mert első villanyfényes mérkőzés volt Csíkszeredában, de azért is mert a kupa sorozatnak erre a szintjére soha nem jutottunk el. A csapat minden szinten felkészült erre az eseményre, de melyik meccsre, ha nem erre?! Fizikálisan nagyon jó állapotban voltunk, amint azt az utólagos paraméterek is (futó teljesítmény) mutatták. Csak megjegyezném, hogy pl. a 'kis méhecske", Eder 13.000 métert elérve fejezte be a mérkőzést és még sorolhatnám a neveket, akik extrát teljesítettek ebből a szempontból is. Én egy eléggé hosszas sérülésből tértem vissza és a kispadra lettem nevezve, ami teljesen érthető és normális volt számomra. A megszokott meccs előtti protokol következett, ami arról szól, hogy feltérképezzük a pálya minőségét (ami jó volt...legalábbis nekünk), átérezzük, felvesszük a pálya pulzusát, ahogy én szoktam mondani...Viccesen még szoktam ledobni a fűbe bankjegyeket is és mondogattam a társaimnak, hogy “Fiúk! A pénz a fűben van, csak fel kell szedni...dolgozni, tenni kell érte”. :-)
Sétáltam a pályán és közben az ellenfél játékosai is kint voltak. Az egyik közülük épp beszélt telefonon. Jó hangosan, hogy érthető legyen: “Da bah..am venit la țăranii ăștia. Zici că jucăm pe câmp” mondat hangzott el, amire kapásból a nyelvemen volt a válasz az Ő nyelvén, csak türtőztettem magam és gondoltam nem érdemes foglalkozni vele. Igen, lenéztek minket! Ezt meg is jegyeztem a srácoknak azelőtt, mielőtt pályára léptünk.
Üdvözlik egymást a csapatok és térfél választás következett. Mitra Szilárd, jó barátom viselte a karszalagot és cserélhetett ereklyét Nistorral, akinek a neve több futball kedvelőnek ismerten hangzik. Mitra kifut a pálya szélére az ereklyét átadni a kispadról valakinek és még egy pacsi is belefért... Kezdődhet a meccs. A kezdő sípszót megelőzően ültem a padon és láttam néhány gyertyát égni az egyik ablakban a kis lelátó mögötti tömbházban. Magamban arra gondoltam, hogy mivel meccs előtti összetartáson voltunk és nem volt lehetőségem gyertyát gyújtani, majd holnap megteszem. És elkezdődött...Elaludtunk, kezdtünk álmodni...így jegyeztem meg utólag az első pillanatokat.
0 - 0-ás első félidő! Már mindenkiben felcsillant a lehetőség, a még több bizalom. ”Fiúk van, amit keresni” - hangzott el a lelátóról, ahogy felénk szokták ezt mondani. És igen...kezdtük tényleg elhinni mindannyian, hogy ezt igenis meg lehet csinálni. Ne csak az maradjon bennünk, hogy tisztességes helytállás…Egy fenét! Több kell! Többre képes a csapat! Elkezdődött a második félidő és egyre közelebb kerültünk az ellenfél kapujához. Közben melegíteni küldtek néhányunkat a kispadról. És jött a 48. perc, amikor Majzik távoli szabadrúgás gólja 'felrobbantotta" a lelátót! Nagy volt a boldogság….sprintbe toltam a lelátó elé kifutó Majzikhoz, hogy a nyakába ugorhassak. Óriási gólöröm!
Négy percre rá újra átélhettük, átérezhettük ezt, hiszen Magyari talált be egy nem mindennapi bombával, ami a kapu bal felső sarkába csapódott: 2-0 ide.
Ezután az ellenfél pillanatai következtek. Egy nem fénykorát élő Dinamo volt ez, de a rutin megvolt bennük. Voltak abban a keretben nevek és minőség, hogy egy buzgó harmadosztályú csapatot "helyre igazítsanak". Nistor két gólt szerzett és ezzel viszonylag hamar kiegyenlítette a mérkőzés állását: 2-2! Ezután lehetőséget kaptam én is és bentről élhettem meg a következő pillanatokat. A rendes játékidőt és ráadást követően jött a 2x15 perces hosszabbítás. A 106. percben átvette a vezetést az ellenfél, Neicutescu révén. A gól ellenére én végig éreztem a srácokon, a csapaton azt, hogy bármikor képesek vagyunk visszafordítani az eredményt. Feszültek voltak a fővárosiak és már tartottak a mérkőzés kimenetelétől, hogy vajon meglesz-e!? Mi közben nem törtünk meg, sőt!!! Ha jól emlékszem egy szöglet utáni kavarodásból Berde Isti egy akrobatikus mozdulattal az oldalhálóba juttatta a játékszert: 3-3!! a 116. percben! Itt volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy ez meglesz, ezt behúzzuk.
A lelátón a hangulat hihetetlen volt. Szerintem az egész város csengett a szurkolástól, énekléstől és a dobok hangjától. Lejárt a hosszabbítás második 15 perce is. Következhettek a bűntető rúgások, a stáb engem is nevezett. Éreztem, hogy berúgom. Határozott voltam. És, akkor jött az a pillanat, amire azt mondom utólag is, hogy a legszebb pillanat volt a mérkőzésen, a halottak napján. Az akadémiánk apró kis lurkói (és nemcsak) a kert mellett imádkozva követték végig a büntetőket. A kis srácok elmondták azt a "Mi atyánkot" akár, amire én a kispadon gondoltam, hogy megteszek majd holnap.
Bordás Dani talán élete legszebb pillanatai közé tartozó néhány perce következett, ami még a játékvezetők jóvoltából meg lett fűszerezve, de sikerült így is maradandót alkotnia. Egy elhamarkodott továbbjutási öröm után, hisz már nem volt lehetősége megismételtetni a büntetőt a játékvezetőnek (gondolom szégyenében), jöhetett a boldogság és az ünnep! Mindenki berohant a pályára, aki megtehette és együtt ünnepelhettünk a gyerekekkel, akadémistákkal. Büszke voltam, ahogy minden székelyföldi ember. Kezet ráztam a “țăránozó” úriemberrel és a szemébe néztem. Éreztem rajta a frusztráltságot és láttam rajta azt a szégyenérzetet, amit kiváltott belőle ez az egész esemény. Tisztelni kell a futballt, az ellenfelet bármilyen körülmények között és ez nem volt meg részéről, részükről, így jártak...
Tombolt a csapat az öltözőben. Fel se fogtuk még azt az elmúlt pár órát. Kimentünk Csíkszépvízre, ahol egyébként a mérkőzések előtti összetartásokat tartottuk és ott vacsoráztunk, ünnepeltünk együtt. Hajnali órákban még javában kaptuk a gratulációkat, telefonhívásokat és közben kimondhatatlanul boldog voltam, hogy ennyi embernek örömet tudtunk szerezni. Büszke voltam, hogy büszkék ránk. Csíkszeredaiként, mint csapatkapitány, megköszöntem a csapatnak ezt a meccset, a továbbjutást és legfőképp azt, hogy nekünk adtak egy történelmi pillanatot, amit soha nem felejtünk és amire az utódaink is büszkék lesznek! Történelmet írtunk a halottak napján, első villanyfényes mérkőzésen, imádkozva, gyertyalánggal...Másnap a román médiában megjelent cikkek arról szóltak, hogy a nagy múltú Dinamo kiesett a kupa sorozatból, nem a harmadosztályú csapat sikeréről, teljesítményéről írtak. De, ez már maradjon az ő problémájuk. Mi szépen megéltük együtt. Szép álom volt! Remélem, hogy hasonló és szebb pillanatokat megélhetnek a szeredai gyerekek és az akadémistáink is.
Áldott, békés karácsonyt és egészséget kívánok mindenkinek! Hajrá FK! Hajrá Székelyföld!
Szerző: Bajkó Barna
