A várakozás időszakát éljük. A hagyomány, a hit és a remény a hétköznapjainkat átrendező világjárvány közepette jelentősen felértékelődött. Éppen ezért egyesületünk a sportbarátokat, szurkolókat, a földgolyó különböző részein élő magyar gyerekeket és felnőtteket a karácsonyi ünnepkörben rendhagyó Adventi Naptárral köszönti. Karácsonyig minden áldott napon egy-egy kis történetet osztunk meg sorstársainkkal. Fogadják, olvassák és osszák meg olyan szeretettel, amilyennel az elkövetkező sorok, mondatok, gondolatok íródtak.
Ezzel az Adventi Naptárral kíván meghitt ünnepeket az FK Csíkszereda apraja és nagyja. Áldott Karácsonyt mindenkinek!
Az én forradalmam...
1986. júniusa volt. Focibolond kissrácokként azt lestük, mikor mehetünk le az udvarra: esőben, sárban, verőfényben, mindegy, csak rúgni a bőrt, minden időkben. Azok az idők pedig a csönd évei voltak, ahogy Balázs Fecó énekelné: csendben kellett lenni, nem beszélni semmiről, hallgatni, mert ha nem, szüleinket elviszik. Pedig már a készülő forradalom szelei kezdtek átfújni a Kárpátok kapu-hálóján. Kinéztem az ablakon, hátha meglátom a barátokat és akkor kezdődhet ma is a játék. A szemközti domboldalban sátrak sorakoztak. Készül a forradalom - gondoltam magamban - lehet, hogy a katonák foglalták el hadihelyeiket. Igazam volt kicsit, mert tényleg forradalmárok gyülekeztek kint antennákkal, tv-készülékeikkel elfoglalva a csúcsot, vadászva a jeleket, titokban, csendben.
Én is ott akarok lenni, apa! - s már húztam is a cipőm, mire apám erélyes hangján tudomásomra hozta:
Te oda nem mész, fiam! Gyermek nincs mit ott keressen, itthon ülsz!
Pár perc múlva a sátraknál voltunk. Ott volt Árpi bá is, a felső szomszéd. Színes tévét is akkor láttam először. Focimeccset néztek a “forradalmárok”. Odaragadtunk.
Árpi bácsi, kivel játszanak a pirosak? -kérdeztem, mert minden játékos pirosnak látszott.
Ülj le s hallgass, Norbi, ha nézni akarod a meccset! – szólt ki Árpi bá a révületéből, olyan igézettel nézte a piros árnyalataival teli dobozt.
Lüktetett az izgalom a térben, az együttlétben. Ösztönösen éreztük, hogy most valami olyan történik, ami nem volt, ami nem szabad, ami forradalmi. Volt egy kicsi fekete figura, aki úgy játszott, hogy én lenyűgözve néztem.
Na, ez, fiam, Maradona, egy ördögfióka – ciccegett mellé elismerően Árpi bá.
Hirtelen sziréna hangja szakította meg révületünket és, mintha áramütés érte volna Árpi bát, ránk kiabált:
Fussatok fiam, fussatok!
Mi pedig, mintha puskából lőttek volna ki, két mozgásból már a tömbházban voltunk. Apám sallerje várt az ajtóban. Fájt, de megérte. Ez volt az én forradalmam, 1986 nyarán. Az Árpi bácsi forradalmát leverték. Az ő sallerját a szirénázó kocsi emberei adták. Sajnos, ő nem egyet kapott...
Szerző: Demény Norbert
