Női csapat | Vereség a Ferencváros elleni első tesztmérkőzésen

Egy héttel a felkészülés megkezdése után játszotta első edzőmérkőzését jelentősen átalakult női csapatunk. Kollár Péter együttese a magyar bajnok és kupagyőztes FTC-Telekom otthonában lépett pályára, és 3–1-es vereséget szenvedett.

Női csapat | Vereség a Ferencváros elleni első tesztmérkőzésen

Egy héttel a felkészülés megkezdése után játszotta első edzőmérkőzését jelentősen átalakult női csapatunk. Kollár Péter együttese a magyar bajnok és kupagyőztes FTC-Telekom otthonában lépett pályára, és 3–1-es vereséget szenvedett.

A Kocsis Sándor Sportközpontban rendezett találkozón a házigazdák háromgólos előnyt alakítottak ki az első félidőben, a meccs hajrájában tudtunk szépíteni a csereként pályára lépő Tănase Dorina fejese révén alakult ki a 3–1-es végeredmény.

Kollár Péter vezetőedző így értékelte a találkozót:

– Újjáalakult csapatunk az első mérkőzését játszotta. Mindössze egy hét edzés után érkeztünk meg az edzőtáborba, ahol rögtön a Ferencvárossal mérkőztünk meg. Választhattunk volna könnyebb ellenfelet is, mi azonban a nehezebb utat választottuk, mert szerettük volna megismerni az új játékosok karakterét, látni, hogy egyéni és csapatszinten miben kell még fejlődnünk, illetve azt is, hogyan tudunk végig nyomás alatt játszani. Nehéz volt előre megjósolni, mire számíthatunk, de a lányok nem okoztak csalódást. A hozzáállás rendben volt, és sok olyan jó megoldást láttunk, amelyre építhetünk. Még nagyon az út elején járunk, sokat kell gyakorolnunk, de ha összekovácsolódunk, sikeresek lehetünk. Olyan helyzetekből kaptunk gólokat, amelyeket még nem volt időnk gyakorolni. Látszott, hogy a Ferencváros előrébb tart a felkészülésben, és összeszokottabb csapat, így megérdemelten nyert. Külön öröm számomra fiatal játékosaink teljesítménye: nem illetődtek meg, lehet rájuk számítani, és sok lehetőség rejlik bennük.

Felkészülési mérkőzés
FTC-Telekom–FK Csíkszereda 3–1 (3–0)
Budapest, Kocsis Sándor Sportközpont

Játékvezető: Alapi Beatrix
Asszisztensek: Ágocs Róbert, Weigl Zsolt

FTC-Telekom: Kosztics (Barti, 75.) – Czellér (Gágyor, 25.), Ott, Gődér, Árvay – Könczeyné Fenyvesi (Jablonszki, 60.), Edwards, Csányi (Mizsei, 70.) – Diószegi (Tóth R., 70.), Frajtovics (Oleksza, 60.), Kubassova (Szántó, 80.). Vezetőedző: Albert Flórián.

FK Csíkszereda: Böröcz – Nombot, Bednárová, Eklund, Antal, Orbán, Antria, Katona, Shala, Ezer, Balázs. Cserejátékosok: Heim, Tănase, Lőrincz, Zvenyák, Fülöp, Zan-Fábián, Pap-Ieney, Vincze. Vezetőedző: Kollár Péter.

Gólszerzők: Edwards (14.), Frajtovics (34.), Kubassova (36.), illetve Tănase Dorina (83.).

R. A.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza