Szeretnénk időről-időre az FK játékosait, stábtagjait személyesebb hangvételű írásokon keresztül is bemutatni kedves Szurkolóinknak. Ezúttal az U15-ös Elitligás lánycsapatunk két oszlopos tagjával, a csapatkapitány Trinfuj Boglárkával és az elmúlt fordulóban a Sepsi OSK ellen öt gólt szerző Erös Teodorával beszélgettünk. Az interjúkat Nagy Emese készítette.
Kitűnően kezdte az ebben a szezonban rajtoló U15-ös női Elitliga küzdelmeit az FK Csíkszereda korosztályos lánycsapata. Portik Helga és Szőcs Renáta együttese két győzelmet aratott az első két fordulóban, 20 rúgott gól mellett egyetlen egyet sem kaptak. A lányok csapatkapitánya, Trinfuj Boglárka hat-hét éves korában ismerkedett meg a futballal. Abban az időszakban alakult Szentegyházán egy fiúcsapat, édesapja pedig elvitte egy edzésre és ahogy ez lenni szokott, ott is ragadt.
„Azonnal nagyon megszerettem a futballt, így azóta is játszok” – mondta el Boglárka, aki 2022 januárja óta erősíti az FK csapatát. Akkor döntöttek úgy a szüleivel, hogy hozzánk igazol.
„Nagyon jól érzem magam a csapatban. Gyorsan beilleszkedtem és most már úgy érzem, hogy mindent meg tudok velük beszélni, nagyon megkedveltem a csapattársaimat. Örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek” – árulta el lelkesen. Azt is megtudtuk, hogyan élte meg, hogy ő lett a csapatkapitány.
Az Elitliga új kihívást jelentett a csapat számára
„Izgatottan vártam a mérkőzéseket, hatalmas dolgot értünk el, amiért folyamatosan dolgozunk. Mind a két mérkőzésen magabiztosak voltunk és úgy gondolom, hogy a győzelemért megérte sokat edzeni. Sok mérkőzés áll még előttünk ebben a bajnokságban és szeretnénk mindegyikre komolyan készülni. Úgy éreztem, hogy a csapat mindent megtett a nyereségért, mindenki a 100%-ot nyújtotta, ennek köszönhetően nyertünk. Saját teljesítményemet is elég jónak találtam, viszont még sokkal többet is tudunk kihozni magunkból. Erre fogok törekedni, hogy mindig jobb legyek. Nem bízzuk el magunkat, szerényen megyünk tovább előre” – osztotta meg Trinfuj Boglárka.
Erös Teodora, aki a nyáron az U15-ös válogatottban is bemutatkozhatott, az elmúlt hétvégén öt találattal vette ki a részét a Sepsi OSK elleni gólzáporos győzelemből. Mint érdeklődésünkre elmondta, boldog volt a mérkőzés után, különösen azért, hogy egy sérülés után, ismét eredményes tudott lenni és segíthette a csapat munkáját.
Kitért az Elitliga kihívásaira és személyes céljaira is.
„Büszke vagyok csapatomra, az Elitligába való feljutásért, ez nagy eredmény, hiszen az ország legjobb csapatainak társaságában van lehetőségünk játszani. Remélem, hogy edzőink, Portik Helga és Szőcs Renáta elkalauzol minket a döntőbe ebben a versenyszezonban is, és ott sikerül a tavalyinál jobb helyezést elérni, azaz dobogós helyezést kiharcolni magunknak. A legnagyobb célom, hogy alapjátékos legyek az FK Csíkszereda felnőtt női csapatában és a válogatottban is” – foglalta össze Erös Teodora.
Farkas Endre