Felkészülés | Döntetlen a Versec ellen

Felkészülés | Döntetlen a Versec ellen

Újabb felkészülési mérkőzést játszott a Szerbiában edzőtáborozó U17-es elitligás csapatunk. Benkó Tihamér csapata ezúttal a házigazda Verseci OFK ellen léptek pályára és értek el 2–2-es döntetlent.

Pénteken kora délután újra pályára lépett a Dél-bánsági Versecen edzőtáborozó U17-es elitligás csapatunk. Ellenfelünk a szerbiai másodosztályban vitézkedő Verseci OFK korosztályos csapata volt. Gól nélküli első félidőt követően két-két találat esett mindkét oldalon, így a szerdai belgrádi vereség után gólgazdag döntetlennel folytatódott a felkészülési mérkőzések sora.

A lefújás után Benkó Tihamér vezetőedző értékelt:

"A második edzőmeccsen az OFK Versec volt az ellenfelünk. Az itteni csapatokhoz hasonlóan egy nagyon agresszív, kemény, sokat ütköző társaság ellen játszottunk. Az első félidőben nem tudtuk felvenni a játék ritmusát, sokat hibáztunk védekezésben és támadásban is, az ellenfelünknek több nagy lehetősége is volt, de ezek kimaradtak. Ha 3-0 vagy 4-0 oda az első játékrész után sem szólhattunk volna semmit, gyengén futballoztunk.

A félidőben próbáltuk rendezni a sorokat, cseréltünk párat, a második félidőre jelentősen javult a játékunk, a vezetést is megszereztük. Az ellenfél ugyan fordítani tudott, de mi is tudtunk újabb gólt szerezni. Mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, az első félidő alapján a hazaik talán közelebb is álltak hozzá. Dolgoznunk kell rajta hogy ne produkáljunk ennyire ellentétes félidőket, jobbak legyünk a test test elleni párharcokban, mert az előző meccshez hasonlóan ez ma is nehézséget okozott nekünk".

Verseci OFK (szerbiai) – FK Csíkszereda U17 2–2 (0–0)
Versec
Az FK gólszerzői: Ilie Mihai, Jakab Krisztián
FK Csíkszereda U17: Csíki Szabolcs – Ureche Alexandru, Leczki Norbert, Kárándi Botond, Bödő-Efraim Zoltán (Marosi Krisztián, 46.), Gábor Tihamér, Iordache Luca (Zelenák Dávid, 60.), Balogh Szilárd (Demeter István Hunor, 75.), Török-Láday Hunor (Ilie Mihai, 46.), Lázár Magor (Jakab Krisztián, 46.), László Norbert (Ilie Luca, 46.)

Farkas Endre



Comments



Share your opinion, join the discussion. You need to log in to comment.


Back