A győztes csapaton ne változtass alapon az FK ugyanazzal a tizeneggyel fut ki az aradi Motorul stadion műgyepjére, amellyel egy héttel korábban az első félidőt kettő nullára hozta. Az UTA-nál egyetlen helyen változott a kezdőcsapat, a fiatalok közül ezúttal Miculescu kezd.
Arad a Bánsági foci bölcsője. A helyiek szerint itt játszották 120 évvel és két nappal ezelőtt „az első foci mérkőzést, szabályos pályán, játékvezetőkkel, és két egyenként 45 perces félidővel, nagy közönség előtt”. Az 1899. augusztus 15-i eseményről sem a mérkőzés hazai felvezetője, sem a műsorfüzet nem tett említést. A „textilgyáros” csapat történelme is ebben az „osztrák-magyar” időben gyökerezik, hiszen az Aradi Munkások Testedző Egylete (AMTE) egy évtizeddel később 1910-ben alakult. Egy évvel korábban, 1909-ben, termelni kezdett a monarchia szerte ismert Neuman iparmágnás család, a fonodát és szövődét magába foglaló, legújabb gyára a Hungária Aradi Pamutgyár Rt. nevű textilüzem, majd 1911-ben megszületett Ferenc, a család legfiatalabb sarja. A Sors furcsa játéka folytán, az aradi sport élcsapata, a mai hivatalos nevén UTA, az AMTE – Hungária – Neuman Ferenc triónak köszönheti létrejöttét. Neuman Ferenc még kisgyerek volt, amikor a család 1913-ban „Végvári” előnévvel nemesi címet kapott, gyerekként élte meg az impériumváltás, melynek folyamodványaként a Hungáriából Industria Textilă Arădeană lett. Középiskolai tanulmányait abban a Római Katolikus Főgimnáziumban folytatta, amely a megszálló hatalom által korábbi bölcsőjéből kiszorított magyar oktatás talpra állítására a minorita rend által felajánlott telken, közadakozásból épült. A közadakozásban természetesen a Neumanok álltak az élen. Ferenc angliai tanulmányai során ismerte és szerette meg a labdarúgást. Hazatérését követően, a családi gyártelepek rendezése, igazgatása mellett az AMTE szenvedélyes szurkolójává és támogatójává vált. A csapat kiváló játékerőt képvisel, a két világháború között háromszor is az országos dobogón végzett. A háború végéhez közeledve, a kommunisták „kizsákmányoló” kiáltással kizárták a munkásklub vezetőségéből. A második világháború zavaros körülményeit átvészelő és amolyan hírmondónak utolsóként Aradon maradt Neuman Ferenc, csattanós válaszként létrehozta az Industria Textilă Arădeană sportegyesületet. A csapatszínként a fiatalkori nagy kedvence, az Arsenal mintájára fehér-pirosat választott. 1945 április 18 volt ekkor. Igazát az 1947-ben megszerzett bajnoki serleggel és az egy évvel későbbi címvédéssel kürtölhette volna világgá. Ehelyett a klubalapítás után mindössze 3 évvel, 1948. július végén, néhány ópécskai fiatal, az éj leple alatt szöktette át a határon. Feri báró, ahogy az aradiak előszeretettel emlegették, kisemmizve, kerékpáron gurult ki a futballtörténelemből. Soha nem tért és talán nem is nézett vissza. Családnevét is maga mögött hagyta. Az Újvilágba „Francis de Vegvar”-ként kezdett más életet.
Az UTA-FK első játékrésze egyenlő erők küzdelmét hozta. A második vonal korábbi gólkirályát soraiba tudó hazai gárda, a vendég alakulatnál semmivel sem volt veszélyesebb. Az FK két nagy helyzetet szórt el könnyedén: Hodgyai lemaradt Bara kitűnő érzékkel, az ötös feles előterébe bejátszott labdájáról, Erdei pedig tisztán küldhette rá középről, a tizenhatos vonaláról a játékszert. Különösen előbbi volt ordító ziccer, de a csúcsékünk, talán önmagát féltve, nem csúszott rá az érkező labdára. A túloldalon előbb egy büntetővélelmes szituációban osztott műesésért sárgát Amorăriței játékvezető, aztán Ljuljanovics hagyta ott a kezét bravúrosan Rus ziccerénél. Szünetre két-két kimaradt lehetőséggel és enyhe FK fölény összbenyomásával vonultak a csapatok. Szögletszámban az aradiak vezettek.
Neuman Ferenc elkergetését követően a korszakváltást 1950-től névváltás követte. Bár ezt a tényt a jelen kor krónikásai szeretik elhallgatni, az osztályharc élesedésének lenyomataként a csapat 1957-ig a Flamura Roșie nevet viselte. Az új név, már első évben újabb bajnoki címet eredményezett, majd 1954-ben már a negyediket is elhódították. Az újabb, 1969-es országos serlegre másfél évtizedet kellett várni. Az 1958-ban az Uzinele Textile Arad után UTA betűnévre átkeresztelt egyesület egy évvel később, 1970 tavaszán megvédte címet. Huszonöt év hat bajnoki cím. A jelen kor szurkolói ezen örökség alapján nevezik magukat a vidék bajnokának. Ami a fociban Arad, az a hokiban Csíkszereda. Az első hivatalos mérkőzését 1931. január 4-én Csíkszeredai Korcsolya Egylet néven lejátszó együttesünk 1949-ben, alig egy évvel az államosítást követően, Csíkszeredai Fakitermelő és Fafeldolgozó Vállalat (IPEIL) néven ért fel a csúcsra. További bajnoki címeit: Lendület-IPEIL (1952), Termés (Recolta, 1957), Akarat (Voința, 1960 és 1963). Harminckét év, öt bajnoki cím. Ez alapján a vidék bajnoka cím nekünk is kijár. Különösen azért, mert az aradiak fociban még mindig hat címnél járnak, miközben Csíkszereda már tizenhat alkalommal lett jégkorong országos bajnok.
De a hoki nem foci. Vehettük újfent tudomásul a második félidőben. A házigazdák számára a szünet jó tanácsadónak bizonyult. Értelemszerűen számunkra éppen ellenkezően. A második játékrész első perceiben két nagy gólhelyzet maradt ki. Mindkétszer a Simó oldalán voltunk sebezhetőek. A játékot megkíséreltük visszaterelni az első félidő medrébe. Nagy erőfeszítés árán sikerült. Az 52. percben Hodgyai kapott remek labdát a leshatáron, a tizenhatos vonalán lövés helyett még tolt egyet a játékszeren, aztán tíz méterről a bal kapufa irányából könnyelműen felé lőtt. A túloldalon a következő támadás gólt eredményezett. Az emberét követve a védelemből kilépő Csonka hiába ugrik magasra, épp csak megcsúsztatni tudja fejjel a labdát. A játékszer a belső védőnk által üresen hagyott területre bemozgó Rus elé kerül, aki állít egyet a labdán és a tizenhatos vonalán belülről a kifutó Ljuljánovics mellett a hálóba lő (1-0). Közhely vagy sem, de a kihagyott helyzet megbosszulta magát, hiszen a Hodgyai felhőrúgása után gyakorlatilag azonnal gólt kaptunk. A mérkőzés döntő fordulata volt ez, hiszen az 54. percben győzelem helyett, vesztésre álltunk. A folytatásban sem Juliá, sem Magyari, sem a végjátékra beküldött Barta nem tudott lendületet hozni a játékunkba. Sajnos a középpálya tengelyébe a Jebari-Eder páros nem tudott megújulni, a csapathoz hasonlóan ők is egyre több hibát vétettek, így esély sem mutatkozott az egyenlítésre. Sőt. A végén, amikor az előre játékunk meddősége miatt teljesen hitehagyottakká váltunk néhány perc alatt két újabb találatot szerezve, átgázoltak rajtunk. A 87. percben a másik szintet képviselő Buhăcianu hagyta ott könnyedén Majzikot a félpályánál, a játékszerrel a tizenhatosig robogott, ahol pontosan szolgálta ki a jó iramban és kíséret nélkül érkező Rust, aki a rövid alsóba lőtt (2-0). A mieink teljesen leálltak, a házigazdák köszönték szépen. A ráadás perceiben az erejével teljesen elkészült Eder szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a tizenegyest Ursu lőtte magabiztosan a kapu jobb oldalába (3-0).
Önbizalomromboló végjáték iskolapéldája. Fájó, hogy – a hazai oldal vezetőedzőjét testközelből ismerve - számítottunk rá. Még fájóbb, hogy a mérkőzés előtti hétfőn a tévéközvetítés tolmácsolásában valós időben és visszajátszásokkal tarkítva láthattuk, amint az UTA a végjátékra egy gólos előnnyel fordulva, az utolsó percekben további kettőt vág, az idén is feljutásra pályázó plojesti gárdának. Közhely vagy sem, okos ember a más kárán tanul, írhatnánk fanyalogva. A gázas legények megnyugodhatnak: ezzel immáron nincsenek egyedül. A mi fiainkon áll, hogy a rossz után, a jó példával is nyomdokaikba lépjünk. Ők ugyanis az UTA zakót követően a Călărași legyőzésével tértek vissza a győzedelmes útra.
A hazaiak a széleken próbáltak zavart kelteni, emiatt leginkább Majzik és Simó voltak közvetlen ostrom alatt. Az aradiak egymást váltogatva indították az újabb és újabb hajszát, a szélső támadóik mellett a felfutó hátvédek és a kimozduló középpályások is gyakran próbálkoztak az oldalvonal szomszédságában. Nem volt kedvencük, ugyanolyan lelkesedéssel és gyakorisággal támadtak mindkét oldalon. Az első játékrészben még jól tartottuk magunkat. Olyannyira, hogy a szünetig teljesen kiegyensúlyozott, ki-ki mérkőzés benyomását sikerült keltenünk. Az erőfeszítéseink azonban jelentős energiákat emésztettek fel és a második játékrészre nemhogy megújulni nem sikerült, hanem látványosan elfogytunk. A ragyogó nap fentről, a műgyep lentről öntötte a meleget. A hazai gárda kitartó és energikus játékával melengette szurkolótábora szívét. A mi oldalunkon választhatunk bármilyen jelzős szerkezetet, magyarázkodhatunk diplomatikusan, de közhelyek ide vagy oda, a nullhárom az nullhárom marad…
RRK
