Hazai pályán játszanak



Az FK Csíkszereda mindhárom kiemelt csapata hazai pályán focizik ezen a hétvégén: a 3. ligás alakulat a fugyivásárhelyieket fogadja, az U17-es és U19-es fiuk pedig a Bákói SC korosztályos csapataival játszanak.

Győzni akarnak

A három pontért lép pályára a 19. fordulóban Lengyel Roland vezetőedző csapata szombaton délután öt órától a csíkszeredai városi labdarúgópályán. Van esély a győzelemre, legalábbis a két csapat pillanatnyi helyezését tekintve: az FK Csíkszereda ugyanis a rangsor hatodik, a fugyivásárhelyiek pedig a tizedik helyét foglalják el. Az FK Csíkszeredánál Ilyés Róbert továbbra is sérült, Csürös Attila és Majzik Adrián betegséggel, illetve kisebb sérüléssel küszködött a napokban, de van remény arra, hogy a találkozón már bevethetőek lesznek.

Hazai találkozók

Az ifjúsági országos bajnokságban is itthon játszik az FK Csíkszereda két csapata. Szombaton a 20. fordulót rendezik, íme a minket érintő program: szombat 12 óra: FK Csíkszereda U19 – Bákói SC U19; 14 óra: FK Csíkszereda U17– Bákói SC U17. A találkozókat ezúttal is a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok mögötti műfüves pályán rendezik.

 A fényképet Veres Nándor készítette.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza