Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek
II. Csíkszentsimoni közjáték
"Lejárt a három év a szebeni mesteriskolában és a sikeres vizsgáim után, szeptember elsején jelentkeztem a csíkszentsimoni keményítőgyárnál, ahová a szerződésem kötött. Örömmel vettem a hírt, hogy az Amilemnnek jó futballcsapata van, rajoni első volt az 1965-66-os bajnokságban, de a Maros Autonóm Tartományi bajnokságba való bejutást a selejtezőn sajnos elszúrta. A csapat vezetői azt tervezték, hogy ősszel újrakezdik, erősítenek, és megnyerik a Csík rajoni bajnokságot, majd a selejtezőt a tartományiba. Így is történt. A vállalat vezetősége mindent megtett. Kovács Attila igazgatóval az élen, Antal Vidor főmérnök, és Fekete Lajos személyzetis közreműködésével, valamint Karda Jenő ("aranykoponya") lakatosmester és futballedző ténykedésével jó csapat verődött össze. Idegenből hozott játékosok is erősítették a gárdát. Főleg Kézdivásárhely és környéke volt a fő szállító. Onnan jött, Szentkatolnáról, Csákány Feri, később Szász Lajos, Szabó Laci mezőnyjátékosok és Kocsis Jenő kapus, Kézdiszentlélekről Bartók Gyula védő. Gyöngyösi Dávid, Vass Imre Csíkszeredából, a somlyói árvaházból Mosó Pista, később a szeredai csapatból Tőke András és Póra Tibor, a Székelykeresztúr melletti Fiatfalváról pedig Burszán Laci egy jó kapus, akinek két akkora tenyere volt, mint egy-egy lapát.
Énrólam nem is tudták, mikor a gyárhoz kerültem, hogy futballozni is tudok, csak amikor a második edzésen meglátott Antal Vidor főmérnök, na meg a szív-lélek ember, a futballért rajongó, Fichtel Albert bácsi, aki a gyárban raktáros volt, és akinek a raktárában a régebbi futballisták fele "dolgozott".
A bemutatkozó mérkőzésemet a nagy rivális Csíki Textil ellen játszottuk. Ekkor bal bekk-et játszottam. Külön a lelkemre kötötték, hogy a Textil jobbszélsője, Csiszér Gabi, aki amellett, hogy jó hokista hírében állt, nagyon gyors és veszélyes futballista is. Mondanom sem kell, hogy ezen a meccsen Gabi nem rúgott gólt, és használható beadása sem volt, mert mi nyertünk 2-0-ra. Ezzel megnyílt számunkra a rajoni bajnokság megnyerése, ami a tavaszi visszavágók után meg is történt.
Kora nyáron jöhettek az osztályozó (baraj) mérkőzések a tartományiba való bejutásért. Az első mérkőzés a Régen rajoni elsővel, azaz az apalinai csapattal játszottuk, ott, Apalinán. A meccs napján nekünk, csíkiaknak szokatlan nagy meleg volt, és a déli tizenegy órakor kezdődő mérkőzés időpontja is szokatlan volt. Lehet, hogy ezért is, a mérkőzést elvesztettük, kikaptunk 2-1-re. A visszavágóra rá egy hétre került sor Szentsimonban, amire az apalinai csapat komótosan, szombaton érkezett. Csíkszeredában megszálltak és a csapat egyes tagjai éltek a lehetőséggel, kirúgtak a hámból így másnap simán kaptak tőlünk egy négyest. Mi jutottunk tovább. A következő ellenfélnek a Gyergyó rajoni győztest hozta a sors: a Gyergyóremetei tejporgyár csapatát. Az első mérkőzésen Simonban 4-1 nyerünk. Egy hét múlva következett vasárnap délelőtt a visszavágó. Alig kezdődött meg a játék, az egyik Danalizi fiú, a remetei csapat játékosa folyton rugdosta és bosszantotta Mosó Pistát. Mosónál egy idő után elszakadt a cérna, és a bíró szemeláttára lekent egy pofont. Mondanom sem kell, kiállítás lett belőle. A játék java részében tíz emberrel kell tovább küzdeni. A végeredmény ismét 4-1, de most Remete javára. Karda Jenő, az edzőnk tért magához leghamarabb, és kiabálni kezdte: „Harmadik mérkőzés, harmadik mérkőzés, semleges pályán.” Az udvarhelyi bírók, ők sem voltak tisztában a dolgokkal, és miután lefújták a meccset ment mindenki haza. Lett aztán ebből ribillió kedden, a vásárhelyi gyűlésen. A meccset meg kellett volna hosszabbítani kétszer tizenöt perces félidővel. Ha továbbra is fennáll az egyenlőség, a győztes kilétét tizenegyes rúgásokkal kell eldönteni. Nem volt mit tenni, ki kellett jelölni a harmadik mérkőzés helyszínét és dátumát. A választás semleges pályára, Csíkszentdomokosra esett már csütörtök délutánra. Erre már felkészült a szentsimoni drukkergárda: két teherautóval, és egy traktor utánfutóval érkeztünk Domokosra. A kevés remetei szurkolót lezavarták a tribünről, s csak a saját kapujuk mögött szurkolhattak. Nehéz meccs volt, de Gyöngyös Dávid bal lábbal rúgott harminc méteres szabadrúgás-góljával 2-1-re nyertünk. Ezzel benn is voltunk a tartományiban. 1967 júliusát írtuk.
A Maros Magyar Autonóm Tartomány-i bajnokságot két csoportra osztották: északi és a déli csoportra. Mi a délibe kerültünk a csíkszeredai Bányász, az udvarhelyi Haladás, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, és még két marosvásárhelyi csapat társaságában. Nehéz bajnokság volt, de megálltuk a helyünket és nem estünk ki. Az 1969-es megyésítés után már csak a Hargita megyei csapatok maradtak egy bajnokságban, ahol tisztességesen helytállt a szentsimoni csapat. Ebben az együttesben többen megfordultak, akik nem Simonból származtak, mint például Tőke András, Póra Tibi, Tankó Karcsi, Szenek János, Vas Imre Szeredából, Bodó Pista, Bodó Laci, György Tibor Csíkszentimréről. A szentmártoni Ferencz fiúk, Isti és Imre, is nálunk rúgták a bőrt egy-két évig. 1967-71 között több mint harminc futballista legény fordult meg az akkori szentsimoni csapatban"
Részlet Csőregi János: Lesállástól vigyázzállásig. Avagy: a futballbírók is emberek című emlékeiből.
