Fél éve dolgozik csapatunk mellett menedzserként László Csaba. A szakemberrel azt követően ültünk le beszélgetni, hogy véglegessé vált: nem sikerült kiharcolni a felsőházi rájátszást biztosító első hat hely valamelyikét. Szó esett a személyes felelősség kérdéséről, a téli igazolásokról, szerepkörökről és jövőképről is.
Miben látja a legfőbb okát annak, hogy nem sikerült elérni a szezon elején kitűzött célkitűzést, a felsőházi rájátszásba kerülést?
Fél évvel ezelőtt csatlakoztam a csapathoz, érkezésem után próbáltam fölmérni a csapat helyzetét Nem csak az első csapat munkáját felügyelem, hanem az egész klub sportszakmai létét. Azonnal megpróbáltam a szakmai életbe aktívan részt venni. Akkor már természetesen adott volt az első csapat kerete. A bajnokság elejét elég botladozva kezdték, sok mérkőzést veszített a csapat. Ezután voltak olyan találkozók, ahol meglepetésszerű eredményeket tudtunk elérni, stabilizálni tudta magát a csapat. Azonban már ekkor érezhetőek voltak a hiányosságok.
Melyek ezek a hiányosságok? Milyen magyarázatot talált erre a teljesítményre?
Arra gondolok, hogy a téli szünethez közeledve sorra jöttek azok a meccsek, amikor a könnyű ellenfeleket nem tudtuk legyőzni.
Nem vagyunk az a csapat, amelyik a saját játékát, a kreatív, támadó játékot rá tudja kényszeríteni az ellenfélre. Azon csapatok ellen, akik a tabella utolsó felében tartózkodtak, mi kellett volna szervezzük a játékot és rájuk nyomjuk az akaratunkat. Nem tudtunk dominálni a mérkőzéseken, nagyon kevés gólhelyzetet tudtunk és tudunk kialakítani. Ki tudtunk dolgozni néhány lehetőséget, de konkrét gólhelyzeteket nem. Ezeken a mérkőzéseken ez látványosan visszatükröződött. Az olyan ellenfelekkel szemben, amelyek dominánsan lépnek föl, a csapat általában védekezésből induló kontrákból mindig meg tudta oldani ezeket a feladatokat. Az egyszerű mérkőzéseket kellett volna megnyerni és nem tudtuk.
Mit lehetett tenni ennek a helyzetnek a feloldására?
Meg voltam győződve, hogy ezt a negatív trendet meg tudjuk állítani. Ehhez egy vérfrissítésre lett volna szükség. Olyan szélsőket, szélső csatárokat kellett volna igazolni, akik bármikor meg tudják verni az ellenfelet egy az egyben, akik a gólképtelenséget le tudják győzni. Középpályára jó lett volna olyan gólerős játékost hozni, aki tudja kreatívan inspirálni a csapatot. Kell egy csapatban két-három olyan játékos, akire az ellenfélnek muszáj figyelnie, mert bármikor képes a gólszerzésre. Nem voltunk erre képesek és nem tudtunk ilyen játékosokat igazolni. Ezt cipeljük magunkkal a mai napig is.
Mi volt ennek az akadálya?
Ha visszagondolunk a téli felkészülés időszakára, olyan játékosokkal próbáltam felvenni a kapcsolatot, akik az említett feladatot meg tudják oldani és segítségünkre lesznek. Sajnálatos módon az anyagiakban nem tudtunk versenyezni azokkal a feltételekkel, amiket ezek a játékosok szabtak és kértek. Sajnos, a romániai másodosztály említése miatt sok játékos mondott nemet.
Jó pár olyan magyarországi játékossal, illetve az ügynökeikkel felvettem a kapcsolatot, akik a problémáinkat meg tudták volna oldani. Ezeket a játékosokat nem tudtuk motiválni arra, hogy hozzánk jöjjenek. A romániai másodosztály egyszerűen nem volt vonzó alternatíva, az anyagi igényeik és a mi lehetőségeink pedig nem voltak összhangban. Mindezek után igazoltunk ezen a szinten egy olyan játékost, akiben láttam és látok jövőt, Ignas Kruzikasról van szó, aki bemutatkozott a litván válogatottban is. Úgy érzem, van benne olyan lehetőség, hogy továbbfejlődjön és a csapat hasznára legyen.
Hogyan sikerült a téli felkészülés?
A téli felkészülés idején a klub biztosította, hogy el tudjunk utazni Törökországba és jó feltételek között eddzünk. Az edzőmérkőzéseink gólszegények voltak, de győztünk, vagy éppen döntetlent értünk el. A legtöbb gólt, amit szereztünk, vagy a védők rúgták, vagy volt a középpályáról érkezett találat. Hiányoztak viszont azok a gólok, amiket az offenzív játékosoktól várunk. Azt látom, hogy az ezt biztosító minőség egyszerűen hiányzik a csapatból.
Dican Ferenc lemondását követően Ön ült le a kispadra, majd Werner Bürger érkezése után is Ön vezette a felkészülést. Ez azt jelenti, hogy a menedzser funkció egyenlő a nálunk meghonosodott vezetőedzői szereppel?
Amikor a téli bajnoki szünet előtt Dican Ferenccel megszűnt az együttműködés, hátra volt még egy mérkőzés. Felajánlottam, hogy ezt az egy meccset próbáljuk meg velem a kispadon megnyerni. Azt a negatív trendet, amit régóta tapasztaltunk, láttunk, nem tudtuk megállítani s kikaptunk. Problémát jelentett, hogy a nehéz ellenfelekkel szemben egyenrangú ellenfelek voltunk, vagy meg is tudtuk nyerni a mérkőzéseket, de a könnyű ellenfeleket – a Ripensia, a Poli Temesvár, a Sellenberk, a Brassói FC – nem tudtuk legyőzni. Ezek ellen a csapatok ellen pontokat veszítettünk.
Azért javasoltam Werner Bürgert, mert dolgoztam vele többször, hosszú ideig hasonló felállásban. Úgy érzem, ő felkészült szakember, tudja, hogyan kell ebben a stílusban dolgozni. A mai napig meg vagyok győződve arról, hogy a brit szisztéma ennek a klubnak egy járható út, amiben én menedzserként felügyelem a sportszakmai munkát. Ez olyan közös munka, ahol lehet a menedzsernek másra is fókuszálni, mint az első csapat. Ez azért volt fontos számomra, mert azt a munkát, amit elkezdtem, szeretném tovább folytatni. Ez egy hosszabb távú projekt.
Bárki legyen az első csapat mellett, a klubon belül mindig kell legyen olyan ember, aki szakszerűen kiválaszt, ellenőrzi, számon kéri a szakmai munkát és a klub irányvonalát más szemszögből követi.
A szurkolóink, támogatóink felé érdemes tisztáznunk, hogy Önt nevezhetjük-e vezetőedzőnek a csapat kispadján?
Erre mondhatjuk azt is, hogy ez csak papír, amire le van írva, hogy vezetőedző, edző, és klubmenedzser, ami az én megnevezésem. Ez utóbbit a román szabályok nem teszik lehetővé. Azt szeretném ezzel mondani, hogy én vállalom a felelősséget a jó és a rossz eredményekért is, a sikerért és a kudarcért is. Szeretném hangsúlyozni, hogy az FK Csíkszeredánál, aki a sportszakmai részért felel, az én vagyok, és a stábom. A brit stílusban a megnevezések mások, de a felelősség, a vezetés mindig a menedzseré, aki vállalja a felelősséget.
El kell azt is mondanom, hogy amikor elment Dican Ferenc és lejárt a temesvári meccs, akkor nekem volt egy elképzelésem. Megkérdeztük Bajkó Barnát, azt szerettük volna, ha ő lett volna az első csapat edzője. Én ugyanúgy, mint ahogy most van, a háttérből felügyeltem volna a munkáját. Nekem az is a célom ugyanis a közeljövőben, hogy olyan edző üljön az FK Csíkszereda kispadján, akinek van klubkötődése. Ugyanúgy, ahogy játékost kinevelünk, neveljük ki a mi edzőinket is, akik ismerik a klub belső életét, mélyebb kötődésük van a klubhoz. Barni sajnálatos módon nem vállalta a vezetőedzői szerepet.
Itt végig kellett gondoljuk, hogy hogyan tovább. Nem akartam és nem is akarom föladni azt a lehetőséget, hogy a következő vezetőedző a klubtól jöjjön és érezzék azt az edzők, hogy a játékosokhoz hasonlóan nekik is megvan a lehetőségük a fejlődésre, eljuthatnak az első csapatig. Miután Bajkó Barna nem vállalta, ezért döntöttünk úgy, hogy hozok egy olyan embert, aki beépíthető. Ő Werner Bürger, akinek a munkáját én felügyelem és Barni is részt vesz ebben a munkában. Meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok ebben a felállásban, a nyáron pedig átgondoljuk újra az egészet.
Hangsúlyozom, hogy azt szeretném, ha helybeli, székelyföldi edzők a nyomomba lépnének. Három kontinensen dolgoztam futball-edzőként, nem vágyok már föltétlenül arra, hogy én üljek a kispadon. Azt szeretném, ha itthoni szakemberek követnék a példámat. Mindez fontos számomra, a közösségért, a nemzetemért teszem.
Kinek milyen szerepe van a szakmai stábban? Mi pontosan a feladata Werner Bürgernek, Bajkó Barnának, László Csabának?
A mindennapi munkát elosztottuk egymás között. Bajkó Barna, Werner Bürger és én összerakjuk az edzésterveket, az edzések lebonyolítása az én felügyeletem alatt, de mind a két edző részvételével zajlik. A csapatmegbeszéléseken Werner és Barni ugyanúgy elmondják felosztva, hogy mit, hogyan akarunk játszani. Mondhatjuk azt, hogy az utolsó szó mindig az enyém. Minden edzésen részt veszek. Ha úgy érzem, hogy vannak az edzésnek olyan részei, amikor az én hangomat kell hallják a játékosok, akkor átveszem a szót. A munka így osztódott föl, ez eddig működött és működni is fog.
Sajnálatos módon most volt két mérkőzés, ahol nem olyan eredmények születtek, amik számunkra kedvezőek voltak.
Ön menedzserként hogyan értékeli az itt eddig eltöltött időszakát?
Ezt az időszakot, amikor aktívan részt vettem az első csapat munkájában, abszolút nem látom olyan eredményesnek, amilyennek szeretném. A cél adott volt, hogy bekerüljünk az első hat csapat közé. Azon a három mérkőzésen, ahol én voltam a közvetlen felelős, nem tudtuk megállítani azt a trendet, amiért elváltak a csapat és a volt vezetőedző útjai. Ezt a negatív folyamatot visszük tovább.
Az lett volna a lehetőség, mondom újra, hogy igazoljunk 3-4 játékost, akik friss erőt, konkurenciát tudtak volna behozni a csapatba, de a fentebb említett okok miatt ez nem sikerült. Az új játékosok sem tudtak annyit hozzátenni a játékhoz, hogy a negatív trendet megváltoztassuk.
Ha fájó is kimondani, ez a csapat ennyire képes. Nem viselte el a nyomást, az eredménykényszert. A tavaszi első hazai mérkőzésünkön a hajrában kaptunk gólt, amivel elúszott a győzelem. Nem tudtuk rutinosan megtartani a vezetést, nem tudtunk jó döntéseket hozni a végjátékban.
Egy korábbi beszélgetésünkben szóba került a szintlépés, mint célkitűzés. Ebben a helyzetben, hogy az alsóházban várnak ránk feladatok, mi lehet a következő lépés a klub, a csapat számára?
Jelen pillanatban azt mondhatom, hogy minden leértékelődik. A felértékelődés és a szintlépés ugyanis az lett volna, ha a klub történetében másodszor is bejutottunk volna a felsőházba. Most azzal kell foglalkoznunk, hogy minél több mérkőzést megnyerjen a csapat és ne legyenek kiesési gondjaink. Egy alsóház mindig azzal párosul, hogy a kiesés ellen harcolnak a csapatok.
A másik nagyon fontos dolog a klub második számú csapata, akik a harmadosztályban szerepelnek és jelenleg nem állnak a legjobban. Olyan keretet kell kialakítanunk számukra, olyan visszajátszó listát készíteni, hogy megmentsük a második csapat szezonját. Szeretnénk, hogy ők bent maradjanak a harmadosztályban. Ez is egy kihívás, kell egy kicsit játszani a nevekkel, ki és milyen mérkőzésen fog visszajátszani. Plusz motiváció az edzőknek és a stábnak is, hogy ne érezzék azt, hogy ha vissza kell játsszon valaki, az negatív dolog. Egyáltalán nincs így, a klubon belül mind a két csapatnak nagyon fontos szerepe van.
A kihívás az, hogy jövőre milyen csapat, milyen edzői stáb fog elindulni. Mindenképpen változásokra, változtatásra van szükség, mert ebben a formában mindenki látja, hogy a kitűzött célt nagyon nehéz elérni. A célokat véleményem szerint akkor kell megfogalmazni, amikor a csapat összeállt és látjuk, milyen minőség van. Föltehetjük a kérdést, hogy ha nem érte el a csapat a kitűzött célt, akkor mi volt a probléma? Mindenféleképpen a legegyszerűbb válasz az, hogy hiányzott a megfelelő minőség. A játék- és a játékos-minőségben biztos, hogy nagyon sok tennivalónk lesz. Ha visszagondolunk az elmúlt évekre, sok rossz igazolása volt a klubnak. Ezzel azt akarom mondani, hogy az átigazolásokat sokkal nagyobb odafigyeléssel és átgondolással kell véghezvinni, ahhoz, hogy szintet lépjünk.
Ha külföldi játékost hozunk, akkor legyen legalább két klasszissal jobb, mint ami nekünk van. Ez igazi kihívás. Nagyon fontos az is a klub filozófiáját tekintve az, hogy saját nevelésű játékos, akadémista is több kerüljön az első csapat keretébe. Ez egészséges, egyenes arányban kell legyen azzal, hogy ezeknek a játékosoknak nem tehetjük a vállára azt a súlyt, hogy majd velük kell elérnünk minden célunkat. Kell mellettük lennie egy olyan kemény magnak, akik mellett bármikor bevethetők és fejlődhetnek.
fotó: Pál Árpád
