Küzdelmes mérkőzésen tartotta itthon a három pontot U15-ös együttesünk az Elit Liga rájátszásának 7. fordulójában. A találkozót követően Fogarasi Zoltán vezetőedző értékelte a látottakat.
Küzdelmes mérkőzésen tartotta itthon a három pontot U15-ös együttesünk az Elit Liga rájátszásának 7. fordulójában. A találkozót követően Fogarasi Zoltán vezetőedző értékelte a látottakat.
A szakvezető reálisan értékelte az összképet, ugyanakkor kiemelte, hogy a csapat nagyot küzdött a három pont megszerzéséért.
– A mai mérkőzésen azt gondolom, hogy nagyot küzdöttünk azért, hogy miénk legyen a három pont, de a mérkőzés összkép alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. El kell ismernem, hogy nem játszottunk jól. Nagyon kevés lehetőséget dolgoztunk ki a mérkőzés során – fogalmazott a vezetőedző.
Az első félidő nehézségeit is részletesen elemezte.
– Az ellenfelünk az első félidőben teljes passzivitásba vonult, még mi nem tudtunk mit kezdeni ezzel a felállt védelemmel. Középpályásai nem vállalkoztak egyéni betörésekre. A széleken nem tudtuk megbontani az ellenfél rendezett védekezését. Átlövéseink nem voltak, tulajdonképpen helyzetünk se volt. Egyetlen egy kaparólövésünk volt a 17. percben, ezt leszámítva semmilyen említésre méltó esemény nem történt az első félidőben – részletezte.
A második játékrészben történt változásokról is beszélt.
– A másik félidő élénkebb játékot hozott, hiszen mi is váltottunk. A cserék valamelyest, nem mondom, hogy sokat, de valamelyest lendítettek a csapat játékán. Picit agresszívebbek voltunk, jobban kontrolláltuk az ellenfél labda-közvetlenül, de az ellenfelünk is már többet akart focizni, többet is veszélyeztetett, hiszen volt három nagy lehetősége is, mondhatnám azt, hogy a helyzetek alapján ők álltak közelebb a győzelemhez, de ilyen a foci – mondta.
Kiemelte a csapat mentális erejét is.
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy győztes típusú játékosaink vannak, akik sosem adják fel. Ezt próbálom nekik sulykolni az edzéseken, a mérkőzéseken, és tudjuk nagyon jól, hogy szerencse annak van, aki tesz érte. Egy jól eltalált lövéssel sikerült megszereznünk a győztes gólt, ami egyben a találkozó három pontját is eldöntötte a javunkra – hangsúlyozta.
Zárásként a teljesítmény kettősségére is kitért.
– Én azt gondolom, egy jó csapatnak az is ismérve, amikor gyenge játékkal is képes győzelmet elérni. Ez nekünk ma sikerült. Nyilván nagyon nem lehetünk büszkék a mutatott teljesítményre, de ezek is mi vagyunk. Ettől még nyilván ez a korosztály nagyon sokra hivatott, ahogy korábban is említettem, és nagyon bízom benne, hogy a jövőben ezt még jobb játékkal fogja is igazolni – zárta értékelését Fogarasi Zoltán.
Orbán László
Fotó: Pál Zoltán
