Kispad U17 | Benkó Tihamér | UTA Arad – FK Csíkszereda 3–0

Kispad U17 | Benkó Tihamér | UTA Arad – FK Csíkszereda 3–0

Ifiligás csapatunk mellett U17-eseink is pont nélkül tértek haza Aradról vasárnap. A találkozót Benkó Tihamér vezetőedző értékelte.

Az ellenfél élesebben kezdte a meccset, rugdosták a labdákat a védelmünkre, kiharcoltak pár veszélyes pontrúgást. Készültünk arra, hogy ilyen lehet a meccs eleje, mégis hibáztunk és az ellenfél egy szöglet után vezetést szerzett.

Negyedóra után átvettük a kezdeményezést, próbálkoztunk lövésekkel, voltak szögleteink, sok beadásunk, de a végjátékban pontatlanok voltunk. A második félidőre az ellenfél visszaállt, sokat próbálkoztunk, de nem tudtunk eredményesen támadást befejezni, még ők két labdavesztésünk után két kontrát is gólra váltottak és sima győzelmet arattak" - mondta el a mérkőzés alakulásáról a szakvezető.

"Az ellenféltől azt kaptuk amit vártunk, ilyen játékra számítottunk tőlük, mégsem tudtunk eredményesek lenni és tulajdonképpen még csak megnehezíteni sem a dolgukat. Fel kell emelnünk a fejünket, dolgozni tovább, két hazai meccs következik, amelyeken lesz lehetőségünk javítani és ismét jó eredményeket elérni" - foglalta össze Benkó Tihamér.

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza