Liga 2 | Nem született döntés a virágvasárnapi csatában

Döntés csak hibás született az FK Csíkszereda és a Resicabányai MSC közötti virágvasárnapi találkozón, és az is a játékvezetők részéről, így nem kerültünk közelebb a feljutáshoz, igaz, távolabb sem.

Liga 2 | Nem született döntés a virágvasárnapi csatában

Döntés csak hibás született az FK Csíkszereda és a Resicabányai MSC közötti virágvasárnapi találkozón, és az is a játékvezetők részéről, így nem kerültünk közelebb a feljutáshoz, igaz, távolabb sem.

Csodálatos tavaszi napsütésben virágvasárnapi fociünnepre gyűlt össze a közönség vasárnap kora délután a városi stadionba, hogy a szombati hokigyőzelem után a labdarúgók sikerének is örvendhessen. Nem a közönségen, a fáradhatatlan Lokálpatriótákon és nem is a játékosokon múlt, hogy ez nem jött össze. 

Jebari és Anderson nélkül, de az előző fordulóban győztes gólt szerző Torvunddal és Csürössel állított össze kezdő tizenegyet Ilyés Róbert vezetőedző, így kevésbé kreatív, de talán labdabiztosabb játékra lehetett számítani.

Elsősorban – érthető módon – a védekezésre figyeltek az első játékrész elején a csapatok, sokáig nem alakult ki veszélyesebb kapu előtti lehetőség. Az FK kiugratásokkal próbálta átjátszani a lesre játszó vendégvédelmet, és csak a 23. percben sikerült ebből olyan lehetőséget teremtenie magának, amire nem lendült a partjelző zászlaja, akkor Torvundot tudta kiugratni Bakos, Dincă azonban a tizenhatos területéről kiszaladva becsúszással szerelni tudta támadónkat. Sok szabálytalansággal tarkított mezőnyjáték következett, és mintha a vendégek számára könnyebben születtek volna a kedvező ítéletek. Mielőtt azonban túlságosan idegessé vált volna a játék, Hegedűs lenyugtatta a kedélyeket: saját magát játszotta helyzetbe a tizenhatos szélén, és amikor mindenki lövésre számított, ő leadta a labdát, ami aztán Dolny és Torvund érintésével visszakerült hozzá, s ekkor már nem kegyelmezett, belsővel, a kapufa segítségével talált a hálóba: 1–0. 

Pál Zoltán

A második játékrészben az idénybeli első gólját szerző Hegedűs egy egyéni akcióval is észrevétette magát, nem kevesebb mint négy vendégjátékost ültetett fel a ringlispílre, majd Bakost szolgálta ki, aki azonban erőtlenül Dincă kezébe lőtte a labdát. Már a hatvanadik perc környéki frissítésre készülhetett Ilyés Róbert, amikor az 59. minutumban egy jobboldali szögletet gyanúsan tisztán fejelhetett közelről a kapunkba Bocșan, 1–1. Bármit is cserélt volna Ilyés, át kellett írni a forgatókönyvet, érkezett a pályára rövid egymásutánban Anderson és Jebari. Össze is hoztak hamar egy jó lehetőséget, Jebari buktatása után Anderson végzett el szabadrúgást jó húsz méterről, tekerése azonban a keresztlécen csattant, Dincă verve volt a jelenetnél. A 76. percben Andersont indította Jebari, aki önzetlenül a nálánál még jobb helyzetben levő, de nyilvánvalóan a labda mögött elhelyezkedő Dolny elé tálalt, csatárunk pedig hiába juttatta a hálóba a labdát, a bákói Duță George felemelte a zászlaját, a gólt les okán érvénytelenítették.

A jogtalanul – tévedésből – elvett találat letörte az FK lendületét, sőt, a 87. percben kis híján a Resicabánya vitte be nekünk a kegyelemdöfést, Hegedűs hibája után Cioiu vezethette rá a kapura a labdát, de lövését Simon biztosan fogta. A hosszabbítás utolsó másodperceiben egy szögletből kis szerencsével mégis megszerezhettük volna a győztes gólt, de az idegőrlően összevissza pattogó labda végül elkerülte a kaput.

A lefújást követően az indulatok is elszabadultak: a szurkolótáborok üdvözlése közben elszakadt a cérna, és egymásnak estek a játékosok, a játékvezetők szinte az öltözőből fordultak már vissza, és ha már ott voltak, lapokból is kiosztottak.

Az incidenseket a mérkőzést követően mindkét szakvezető elítélte. Ilyés Róbert ugyanakkor úgy vélte, csapata megérdemelte volna a három pontot. „Jól ment a játék, volt a csapatban agresszivitás, jól védekeztünk, jól mentek a kontrák. De csalódott is vagyok, mert egy játékvezetői tévedés, a hibásan megítélt les miatt elvesztettünk két pontot. Ráadásul a kapott gólunknál egyik emberünket két kézzel megfogva blokkolták, ezért tudott Bocșan tisztán érkezni és gólt fejelni. Mindettől függetlenül büszke vagyok a fiúkra, ilyen legényekre van szükség az öltözőben, akik az utolsó percig harcolnak. Az utolsó pillanatig volt bennünk akarat, és ez meg fog erősíteni minket a következő mérkőzésekre” – foglalta össze a történteket a vezetőedző. 

Resicabányai kollégája, Flavius Stoican elmondta: el fog beszélgetni a játékosaival a lefújás után történtekről. „Attól függetlenül, hogy milyen feszült egy mérkőzés, mekkora a küzdelem, a lefújást követően lekezelsz az ellenféllel és a játékvezetőkkel, és mész az öltözőbe a következő mérkőzésen gondolkodni” – szögezte le. A vendégek szakvezetője gratulált Ilyés Róbertnek, hogy csapatatát nagy valószínűség szerint feljuttatta az első osztályba. „Egy kiegyensúlyozott mérkőzés volt, kemény párharcokkal, amelyen igazságos döntetlen született. Érződött a játékon a nagy feszültség, kevés volt a gólhelyzet. Számunkra az a legfontosabb, hogy ne adjuk fel, és az utolsó fordulóig harcolni fogunk a feljutásért” – értékelt a vezetőedző.

A következő fordulóban, nagyszombaton az FK Csíkszereda Miovenibe utazik, ahol a másik egyenesági feljutásra esélyes csapattal, a CFC Argeș-el csapunk össze. 

Labdarúgó Liga 2, rájátszás, 4. forduló
FK Csíkszereda–Resicabányai MSC 1–1 (1–0)

Csíkszereda, városi stadion, mintegy 1800 néző
Vezették: Mladinovici Horia Gabriel (Bukarest), Vornicu Adrian (Jászvásár), Duță George Bogdan (Bákó). Negyedik játékvezető: Mihuleac Gabriel
Gólszerzők: Hegedűs János (37.) illetve Bocșan Cristian (59.)
Sárga lap: Palmeș (64.), Kelemen (73.) illetve Salhi (63.), Dudea (71.), Dincă (90.), Haită (90+4.)
FK Csíkszereda: Simon Máté – Palmeș Raul , Kelemen Dávid, Hegedűs János, Babati Benjámin (Gál-Andrezly Peter 81.), Veres Szilárd (Anderson Francisco 68.), Csürös Attila, Bloj Ervin, Torvund Alexander (Jebari Soufiane 62.), Dolny Jozef (Fülöp Lóránd 81.), Bakos Ervin (Bödő Zoltán Efraim 62.). Vezetőedző: Ilyés Róbert
Resicabánya: Dincă Alin – Fota Nicușor (Constantino Da Silva Elton 81.), Lascu Andrei (Isac Damian 46.), Dolghi Mihai, Haită Florian, Gașpăr Florin (Doană Ianis 81.), Bocșan Cristian, Salhi M`hammed Ouadie (88. Chera Vlad), Jerdea Robert Dumitru (Florescu Andrei 56.), Cioiu Marius. Vezetőedző: Stoican Vladimir Flavius

Rédai Attila
Fotó: Pál Zoltán



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza