Liga 2 | Resicán is győzni tudtunk!

Fordulatos, sok gólos mérkőzésen egy hajrában esett, szerencsés találattal elhoztuk a három pontot Resicabányáról és továbbra is száz százalékos teljesítménnyel vezetjük a Liga 2 rangsorát.

Liga 2 | Resicán is győzni tudtunk!

Fordulatos, sok gólos mérkőzésen egy hajrában esett, szerencsés találattal elhoztuk a három pontot Resicabányáról és továbbra is száz százalékos teljesítménnyel vezetjük a Liga 2 rangsorát.

Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, a vasárnap 72 éves korában elhunyt egykori legendás játékosra és edzőre Gheorghe Mulțescura emlékezett a Mircea Chivu Stadion közönsége. Babati jobb oldalról eleresztett pattogós, mellészálló lövése indította a találkozót a második percben, az ötödik minutumban pedig Kelemen Dávid szorult ápolásra, miután ütközött Lascuval. Több hiba jellemezte mindkét csapat játékát, az első húsz percben nem igazán forogtak veszélyben a kapuk. A 25. perc viszont meghozta a vezető találatunkat! Jebari végzett el szögletet a bal oldalról, Bakos lefejelte a labdát, Raul Palmeș pedig az öt és feles jobb oldali sarkától félfordulatból óriási erővel lőtt a hálóba (0–1).

Az addig sem unalmas meccs a gól után még inkább megélénkült, a Resica igyekezett átvenni a kezdeményezést, ám álltuk a sarat, ellentámadásainkban pedig rendre ott bújkált a gólveszély. Azonban a vendéglátó tudott eredményes lenni, méghozzá a 34. percben, amikor is bal oldali összjátékot követően Lascu nagy gólt ragasztott Simon Máté kapujába (1–1). Nem tartott sokáig a hazaiak öröme, a 40. minutumban Bloj Erwin nagyszerűen fejelt le egy bal oldalról érkező keresztlabdát, a kapu elé berobbanó Jozef Dolný pedig négy méterről a kapuba bombázott (1–2).

Hazai mezőnyfölénnyel indult a második 45 perc, amely az 56. percben góllá is érett. Hegedűs mellett Haită adott be balról, a hosszú oldalon érkezett Samake, aki mindenkit megelőzve kapura fejelt, a nagy erővel érkező labdát Simon kiütötte, ám a kipattanót leghamarabb a mali támadó érte el és a kapuba továbbított (2–2). A hazaiak egyenlítő találata után kettős cserére határozta el magát Ilyés Róbert, érkezett Hegedűs helyett Veres Szilárd, Jebarit pedig Anderson váltotta. 

A 65. percben Anderson közel állt ahhoz, hogy újra előnyhöz juttassa csapatunkat, ám jobb oldali, éles szögből leadott lövése a felső kapufát is érintve hagyta el a játékteret. Pintér Bence személyében újabb cserejátékos érkezett a pályára a 66. percben, tovább igyekezett tehát frissíteni együttesünket a szakmai stáb, a második gólunk szerzője, Dolný szállt ki a játékból. A 71. percben Gal-Andrezly 25 méteres lövése szállt fölé. A 72. percben újra Anderson veszélyeztetett, jó kiugrás végén az utolsó pillanatban blokkolták lövését. Leült a mérkőzés a hajrához közeledve, sok apró szabálytalanság, pontatlanság jellemezte a csapatok játékát. Talán már mindenki elkönyvelte fejben a döntetlent, amikor Anderson jobb oldali kapu elé ívelt kabdájába olyan szerencsétlenül ért bele Da Silva, hogy a játékszer a saját kapuja bal oldalába hullott (2–3).

Az öt perces ráadás nem hozott már újabb fordulatot, így ha némileg szerencsésen is, de teljes mértékben megérdemelten hoztuk el a bajnoki pontokat Resicabányáról. A folytatásban, szeptember 24-én az Újszentes együttese látogat Csíkszeredába a bajnokság 7. fordulójában.

Liga 2, alapszakasz 6. forduló
Resicabányai ACSM – FK Csíkszereda 2–3 (1–2)

Resicabánya, Mircea Chivu Stadion
Vezette: Robert Avram (Piteşti), asszisztensek: Gheorghită Bălan (Piteşti), Ioan Cozorici (Zilah)
Gólszerzők: Andrei Lascu (34.), Moussa Samake (56.),  ill. Raul Palmeș (25.), Jozef Dolný (40.), Da Silva (89., öngól)
Sárga lap: Alexandru Neagu (36.), Andrei Lascu (58.), Haită Florian (67.), ill. Bloj Erwin (42.), Csürös Attila (49.), Hegedűs János (58.), Simon Máté (86.), Torvund Alexander (90+4.)
Resica: Goga – Rimovecz, Da Silva, Dolghi – Negru (Doana, 73.), Cioiu, Isac (Fărăgau, 66.), Chera (Fota, 73.) – Haită, Lascu (Angelov, 66.), Burlacu (Samake, 32.) Vezetőedző: Flavius Stoican
FK Csíkszereda: Simon Máté – Raul Palmeș, Hegedűs János (Veres Szilárd, 60.) Kelemen Dávid – Gal-Andrezly Peter, Csürös Attila, Bakos Ervin (Kovács Márk, 83.), Bloj Erwin – Babati Benjamin (Torvund Alexander (46.), Jozef Dolný (Pintér Bence, 66.), Soufiane Jebari (Anderson Francisco, 60.) Vezetőedző: Ilyés Róbert

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza