Női országos bajnokság U17 | A Nagykárolyt is kiütötték a lányok

Az első fordulóban elért, székelyudvarhelyi húszgólos győzelem után, hazai pályán is nagyarányú diadalt arattak az U17-es lányok az országos bajnokságban.

Női országos bajnokság U17 | A Nagykárolyt is kiütötték a lányok

Az első fordulóban elért, székelyudvarhelyi húszgólos győzelem után, hazai pályán is nagyarányú diadalt arattak az U17-es lányok az országos bajnokságban.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott újonnan alakult, korosztályos női együttesünk. Berkeczi Emőke csapata a listavezető, kettőből kettőt nyerő Nagykárolyi Daliana SC-t fogadta szombaton kora délután. A lányok nem bíztak semmit a véletlenre, már az első félidőben tízgólos előnyt építettek ki. Ezt a második játékrészben még tucatnyi találattal toldották meg. Tették mindezt úgy, hogy az első félidő közepén Dani Alexa kiállítása nyomán tíz emberre fogyatkozott a csapat. Dícséret illeti Daradics Boglárkát, aki mezőnyjátékosként állt be a háló elé és kitűnően oldotta meg a feladatát.

Berkeczi Emőke vezetőedző a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.

"Nagyon örülök, hogy nyertünk, büszke vagyok a lányokra! Sajnos a 23. percben egy egyéni hiba miatt emberhátrányba kerültünk, mivel kiállították a kapusunkat. Szerencsére Daradics Boglárka mezőnyjátékosként átvette a helyét, méghozzá nagyon jól. Visszakérte a labdákat, forgatta a játékot mint egy ,,libero", sőt még védenivalója is akadt. A lányoknak egyre jobban megy az összjáték, és az egymás közötti kommunikáció. Igazi csapatmunka kezd kialakulni közöttük".

Női országos U17-es bajnokság, 2. csoport, alapszakasz 2. forduló
FK Csíkszereda – Nagykárolyi Daliana SC 22–0 (10–0)
Vezette: 
Oláh Edison, asszisztensek: Tas Sándor, Vicsai Norbert (mindhárman Sepsiszentgyörgy)
Gólszerzők: Maxim Ioana (öngól, 2.), Fülöp Boglárka (2., 7., 44., 71. és 77.), Eros Teodora (5. és 39.), Részeg Beáta (18.), Tanase Dorina (22., 37., 40., 67. és 74.), Lőrincz Kitti (30., 35., 53., 58., 60. és 69'.), Hunyadi Brigitta (43.), Kádár Noémi (55.)
Kiállítva: Dani Alexa (23.)
FK Csíkszereda: Dani Alexa – Bodor Anita, Hunyadi Brigitta, Pintea Denisa, Banea Bianca, Fülöp Boglárka, Tanase Dorina, Lőrincz Kitti, Részeg Beáta, Eros Teodora, Daradics Boglárka. Cserék: Nagy Boglárka, Tulit Kriszta, Szabó Henriett, Kádár Noémi, Zănoagă Alexia Szakmai stáb: Berkeczi Emőke (vezetőedző), Nagy Noémi (erőnléti edző) és Sánta Noémi (orvosi asszisztens)

Farkas Endre



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza