OTP Bank Kupa│Két meccs, két győzelem

OTP Bank Kupa│Két meccs, két győzelem

A FK Csíkszereda második csoportmérkőzését is megnyerve, elsőként jutott be a döntőbe. A fináléra, szombaton délután 17:00 órától, a Városi Stadion gyepszőnyegén kerül sor.

Az OTP Kupa második napjánál tartunk. Az esti mérkőzés lendületesen vette kezdetét, mindkét csapat gyorsan reagált a támadásokra és, a 23. percig a védelmet sem sikerült feltörnie egyik csapatnak sem. Ekkor, sikeres letámadást követően, a labda a kapu előterében árválkodó Ilie Luca elé került, aki nem hibázta el ziccert (1-0). A válasz nem maradt el a DAC csapatától sem, mert a 35. percben Zimáni Márk hatalmas lövésével betalált a hazaiak kapujába (1-1). A játék továbbiakban is feszes tempóban folytatódott. Egymás után jöttek a helyzetek. A 37. percben a felső kapufát sikerült eltalálnunk, két percel később jobb oldali sarkorúgást követően, Szőke Lénárd fejesével újra megszereztük a vezetést. Az első félidő 2:1-es állással ért véget.

A második félidőben újult erővel álltak pályára a csapatok és folyamatosan ment az oda vissza játék. A mindvégig izgalmas második félidő dacára, a nagyszámú szöglet és szabadrúgás ellenére, az eredmény nem változott. Az FK Csíkszereda csapata így megszerezte második győzelmét és ezzel csoportelsőként jutott tovább a döntőbe.

Edzői értékelések

A mérkőzés után mindkét vezetőedző értékelte a csapatuk teljesítményét. A DAC Dunaszerdahely vezetőedzője Balla Béla úgy nyilatkozott:

"Először is szeretnék gratulálni a győzelemhez az FK Csíkszeredának, az első félidőben mi is hozzásegítettük őket a két gólhoz. Úgy gondolom, hogy mi is megtettünk mindent azért, hogy megfordítsuk az eredményt. A következő mérkőzésre összeszedettebben készülünk."

FK Csíkszereda vezetőedzője Benkó Tihamér így értékelt:

"A mai mérkőzés kicsit a küzdelemről szólt, mi mindent megtettünk. Holnap pihenünk egy kicsit, és várjuk a döntőt."

FK Csíkszereda - DAC 1904 2-1 (2-1). FK Csíkszereda sportpark, meccspálya. 270 néző

Vezette: Papp Csaba (Marosludas), Bojan Cosmin, Gașpar Vlăduț. Tartalék: Ștef Claudiu (mindhárman Marosvásárhelyről.)

Gólszerzők: Ilie Luca (22. p) , Szőke Lénárd (40. p) illetve Zimáni Mario (34. p)

FK Csíkszereda (2-1): 21. Simon Máté – 5. Colceriu Flavius, 4. Szőke Lénárd, 20. Ureche Alex, 3. Kárándi Botond – 16. Balogh Szilárd (8. Bödő Z. Efraim, 60. p), 6. Marosi Krisztián ( 19. Leczki Norbert, 60.p), 15. Iordache Luca – 9. Ilie Mihai (8. Jakab Krisztián, 52.p), 18. Ilie Luca ( 22. László Norbert 67. p), 10. Zelenák Dávid (11. Török L. Hunor 52. p).

Vezetőedző: Benkó Tihamér.

DAC Dunaszerdahely: 1. Kocsis Lajos – 2. Kucuan Marcel (14. Óvári Richárd, 41. p), 3. Ádám Lami, 21. Végh Gergő, 4. Duras Simon (15. Oros Simon , 41. p) – 16. Tóth Arián, 8. Szűcs Lajos, (6. Puskás Dominik, 41. p), 7. Urban Dávid, (13. Sula Nicolae, 41. p) – 20. Ziga Nino, 10. Zimáni Mario, 11. Buchen Alex (17. Csóka Szilárd, 41.p).

Vezetőedző: Balla Béla

Nagy Mesi

Csíkszereda, augusztus 4.



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza