Felkészülés | Küzdelmes döntetlen a Bicskével
Az U18-as fiúk után felnőtt csapatunk is összemérte erejét a Tusnádfürdőn edzőtáborozó, magyar harmadosztályban szereplő Bicskei TC együttesével.
Az U18-as fiúk után felnőtt csapatunk is összemérte erejét a Tusnádfürdőn edzőtáborozó, magyar harmadosztályban szereplő Bicskei TC együttesével.
Kerek évfordulóhoz érkezett a klubunk által szervezett utánpótlástorna, hétvégén a tizedik Csíkszereda Kupa keretében csapnak össze a házigazda FK és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia alközpontjainak gyerekcsapatai. Ebben az évben három korosztály 26 együttese küzd majd a helyezésekért.
Minden héten közzétesszük a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda csapatainak naptárát. A heti program segítségével napról napra figyelemmel követhetik a kicsik és nagyok edzéseit és egyéb tevékenységeit.
A kisebb, U11-es lány korosztály küzdelmeivel rajtolt el 2023/2024-es Székelyföld Labdarúgó Bajnokság tavaszi szezonja.
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a Liga 2 tavaszi rajtjára készülő felnőtt férfi együttesünk. Ilyés Róbert legénysége magabiztos, hétgólos győzelmet aratott a Székelyudvarhelyi FC ellen. Makrai Gábor ötször volt eredményes.
Új szakemberrel bővült felnőtt női csapatunk szakmai stábja. A 36 éves Gudovics Attila Angliában, Hollandiában és Spanyolországban szerzett képesítést.
Változásokat hozott a téli szünet liga 2-es, felnőtt férfi csapatunk keretében.
Fantasztikus elismerésben részesült klubunk Csíkszereda Városháza Az év sportolója 2023 gáláján! Felnőtt női együttesünk lett az év legjobb csapata, az utánpótlás-gárdák között pedig az U15-ös lányok végeztek az élen.
Minden héten közzétesszük a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda csapatainak naptárát. A heti program segítségével napról napra figyelemmel követhetik a kicsik és nagyok edzéseit és egyéb tevékenységeit.
Jeles évfordulóhoz érkezett a csíkszeredai labdarúgás története, kereken 120 évvel ezelőtt alakult meg az első futball klub a városban. Ebből az alkalomból az FK Csíkszereda több eseményt szervez az év során.
Bár a pontvadászatok téli szünet utáni újraindulására még várni kell, a felnőtt és akadémiai csapataink számára lassan véget ér a pihenő időszaka. Felnőtt női együttesünk január 15-én áll munkába.
Általános orvosi- és teljesítménydiagnosztikai vizsgálatokkal vette kezdetét az új év felnőtt, férfi együttesünk számára. A fiúk szerdán magashegyi edzőtáborba vonulnak.
Bár a pontvadászatok téli szünet utáni újraindulására még várni kell, a felnőtt és akadémiai csapataink számára lassan véget ér a pihenő időszaka.
December 27. és 30. között a székesfehérvári VOK-csarnokban megszervezett 23. MindigVár Nonstop Ünnepi Fehérvári Futballfesztiválon szerepeltek labdarúgó-csapatunk szurkolói.
A 23. alkalommal megszervezett Mindigvár Nonstop Ünnepi Fehérvári Futballfesztivál-on képviseli az FK Csíkszereda labdarúgó-szurkolóit a Lokálpatrióták csapata december 27. és 30. között. Tamás Lászlóék két kategóriában is megmérettetnek.
Több női labdarúgónk is elismerést kapott a 2023-as évet záró sportgálák alkalmával. Szentes Szabinát és Balog Boglárkát Szépvízen, míg Tankó Rékát Gyimesközéplokon díjazták.
Ünnepélyes díjátadó gálát tartott klubunk. Az esemény után Nagy Emese faggatta a díjazottakat. Ismerjük meg újabb két játékost egy kicsit közelebbről!
Második, feljutást érő helyen tölti a téli szünetet a magyar másodosztályú labdarúgó bajnokságban szereplő ETO FC Győr. A kisalföldi csapatban kölcsönben szereplő korábbi FK Csíkszereda játékos, Kovács Márk egyre több lehetőséget kap zöld-fehérben.
Hagyományos, nagyszabású évzáró gálával köszönt el a 2023-as esztendőtől a Puskás Akadémia FC. Ez alkalommal díjazták az év legkiemelkedőbb teljesítményeit, három egykori akadémiai növendékünk is a legjobbak között volt!
Ünnepélyes díjátadó gálát tartott klubunk. Az esemény után Nagy Emese faggatta a díjazottakat. Ismerjük meg újabb négy játékost egy kicsit közelebbről!
A lányoké volt a főszerep a Székelyföld Labdarúgó Bajnokság (SZLB) legutóbbi két játéknapján. A mögöttünk álló hétvégéken az U11-es és az U13-as korosztályban csaptak össze a csapatok.
Kolozsvári tornán szerepelt U14-es, elitligás fiúcsapatunk a mögöttünk álló hétvégén. A nyolccsapatos mezőnyben Fazakas Tibor tanítványai ötödikként végeztek.
Címvédőként érkezett és tornagyőztesként távozott Marosludasról felnőtt, női együttesünk, az ötödik alkalommal megrendezett Herczeg Andy Kupáról. Tóbik Melánia lett a torna gólkirálya.