Az Elit Liga alapszakaszának 23. fordulójában utánpótláscsapataink a CSM Vaslui együtteseit fogadták hazai pályán. Kovács Tamás U14-esei és Tankó Hunor U13-as tanítványai egyaránt magabiztos, kapott gól nélküli győzelmet arattak.
Az Elit Liga alapszakaszának 23. fordulójában utánpótláscsapataink a CSM Vaslui együtteseit fogadták hazai pályán. Kovács Tamás U14-esei és Tankó Hunor U13-as tanítványai egyaránt magabiztos, kapott gól nélküli győzelmet arattak.
U14
Kovács Tamás tanítványai magabiztos kezdést követően már az első félidőben kétgólos előnyt alakítottak ki, végig uralták a találkozót, és a második játékrészben tovább növelték előnyüket, végül 4–0-s győzelemmel zárták a mérkőzést egy tudatosan futballozó ellenféllel szemben.
Kovács Tamás értékelése
– Megfelelő hozzáállással álltunk bele a mérkőzésbe, és örülök, hogy a héten tanultak visszaköszöntek a pályán – fogalmazott a vezetőedző.
– Egy jó képességű, tudatos játékot építő csapatot sikerült legyőznünk, ezt a motivációt kell továbbvinnünk a szezon hátralévő részére – tette hozzá Kovács Tamás.
Elit Liga, U14, 23. forduló
FK Csíkszereda–CSM Vaslui 4–0 (2–0).
Gólszerzőink: Kozma Gergő (32.), Lukács Bence (35.), Benő Ádám (54.), Boga Olivér (62.)
FK Csíkszereda: Bâlbâe Róbert, Debrenti Milán, Benkes András, Törő Milán, Becze Balázs, Lukács Bence, Kozma Gergő, Gagiu Milán, Lovas Bence, Boga Olivér, Bartis Balázs. Cserék: Benő Ádám, Ilyés Gergő, Ferencz Kristóf, Makkai Vince, Albert Alpár, Petres-Incze Kolos, Brugger Péter, Simon Mátyás. Vezetőedző: Kovács Tamás

U13
Tankó Hunor együttese is fegyelmezett, türelmes játékkal aratott győzelmet. A vendégek jól megszervezett védekezéssel és gyors ellentámadásokkal próbálták nehezíteni a mieink dolgát.
Bár az első félidő utolsó előtti percéig nem sikerült feltörni a vendég védelmet, a szünet előtt megszereztük a vezetést, majd a második játékrészben további gólokkal biztosítottuk be a 4–0-s sikert.
Tankó Hunor értékelése
– Egy nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, ahol az ellenfelünk jól védekezett és kontrákra épített, de végig mi irányítottuk a játékot – mondta az edző.
– Elégedett vagyok mindenki teljesítményével, a srácok megküzdöttek a győzelemért – zárta gondolatait Tankó Hunor.
Elit Liga, U13, 23. forduló
FK Csíkszereda–CSM Vaslui 4–0 (1–0).
Gólszerzőink: Ambrus Gergő (44.), Kocsis Attila (60.), Dénes Áron (96.), Bíró Patrik (99.)
FK Csíkszereda: Bertoti Csoma, Rafain Gellért, Magyari Albert, Szabó Balázs, Dénes Áron, Keresztes Kevin, Cseke Márton, Lukács Gellért, Páll Dávid, Antonache Alexandru, Tikosi Magor, Lőrincz Máté, Péter Krisztián, Csiszer Botond, Bíró Zsombor, Bíró Patrik, Ambrus Gergő, Kocsis Attila, Albert Alpár. Vezetőedző: Tankó Hunor.
Orbán László
