Elkezdte beleki edzőtáborát női szuperligás csapatunk

Megérkezett Törökországba és megkezdte a rájátszásra való felkészülést az FK Csíkszereda női szuperligás együttese. A beleki edzőtábor körülményeiről, szakmai céljairól és a felkészülési mérkőzések jelentőségéről Szeitl Szilvia vezetőedző beszélt.

Elkezdte beleki edzőtáborát női szuperligás csapatunk

Megérkezett Törökországba és megkezdte a rájátszásra való felkészülést az FK Csíkszereda női szuperligás együttese. A beleki edzőtábor körülményeiről, szakmai céljairól és a felkészülési mérkőzések jelentőségéről Szeitl Szilvia vezetőedző beszélt.

A szakvezető hangsúlyozta: a csapat célja nem változott, továbbra is a bajnoki cím megszerzéséért dolgoznak. Elmondása szerint a klub kiváló feltételeket biztosított a felkészüléshez. – Belekben megfelelőek a körülmények a playoffra való felkészüléshez: az időjárás, a pályák, illetve a hotel adta lehetőségek mind a kemény munkát segítik. Ezt a lehetőséget igyekszünk meghálálni azzal, hogy a legjobb tudásunkkal fogunk küzdeni a bajnoki címért – fogalmazott.

Az edzőtábor programjáról szólva kifejtette, hogy az első szakaszban a napi két edzésen van a hangsúly. – Az elején a technikai, taktikai elemeket gyakoroljuk, illetve a fizikai erőnlétet növeljük. A tábor második felében a mérkőzések adják meg a játékosok számára a szükséges terhelést – részletezte Szeitl.

FK Csíkszereda

A csapat hangulatáról szólva kiemelte, hogy a közösség egységes és motivált, ugyanakkor a lányok nagyon fáradtak, hozzátéve, hogy ennek most van itt az ideje.

Az edzőtábor keretéből két játékos hiányzik: Herczeg Andrea és Nyéki Anna rehabilitációjukat végzik, hogy mielőbb visszatérhessenek a csapathoz. – A két hosszú távú sérültünk kivételével mindenki jelen van az edzőtáborban – mondta a vezetőedző.

Felkészülési mérkőzések

A beleki program részeként három nemzetközi felkészülési találkozó is szerepel a menetrendben. – Sikerült olyan nemzetközi mérkőzéseket lekötni, amik kihívást jelentenek a lányoknak, ezáltal segítve a munkánkat. Csapatunk február 7-én az indiai, 10-én az üzbég válogatott, valamint 12-én a németországi Bezirksligában szereplő FC Rhenania 1920 Lohn női labdarúgócsapata ellen játszik felkészülési mérkőzéseket – ismertette Szeitl Szilvia.

Az edzőtábor kiemelt feladata a két újonnan érkezett játékosok beépítése a keretbe, hogy a csapat a lehető legjobb összeállításban kezdhesse meg a rájátszást. – Az a cél, hogy február 22-én Kolozsváron minden tökéletes legyen. Az új szerzemények jó benyomást tettek ránk. Keményen dolgoznak, jó mentalitással vannak felvértezve, hasznos részei lesznek a csapatnak – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy velük kapcsolatban a klub később közöl részleteket.

FK Csíkszereda

A női Szuperliga négycsapatos felsőházi rájátszása február 22-én folytatódik, amikor csapatunk Kolozsváron, a Universitatea ellen lép pályára első mérkőzésén.

Orbán László



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza