Liga 2 | Szükség van a három pontra

Liga 2 | Szükség van a három pontra

Két idegenbeli mérkőzés után szombaton újra hazai pályán szerepel másodosztályú felnőtt férfi csapatunk. Szombaton a középmezőny alsó feléhez tartozó Újszentes gárdáját fogadjuk.

Hazai pályán térhet vissza a győzelem útjára másodosztályú felnőtt férficsapatunk. Dican Ferenc legénységének nagy szüksége is van a bajnoki pontokra ahhoz, hogy a felsőházi rájátszást biztosító hatodik pozíciót megtartsa. Az elmúlt két forduló nem sikerült a legjobban, előbb sima vereséget szenvedtünk Slatinán, majd döntetlent értünk el Brassóban.

Ellenfelünk, a Temesvár külvárosának tekinthető Újszentes gárdája meglehetősen változatos eredményeket mutatott fel az eddig eltelt tíz forduló során. Négy győzelem mellett egy döntetlen és öt vereség áll a neve mellett mínusz 4-es gólkülönbséggel. Ez a teljesítmény jelen pillanatban a 13. helyhez elég, ám a Temes megyeiek hátránya csupán négy pont csapatunkkal szemben. Az előző fordulóban, otthonukban 2–1 arányban legyűrték a Slatinát, egy körrel korábban pedig vereséget szenvedtek a Bukaresti Metaloglobus ellenében.  Ez a fajta hullámzás a szezon eddigi részében jellemző volt rájuk, két egymást követő mérkőzést csupán a 7. és a 8. fordulóban tudtak megnyerni.

A vendégek egyébként kedden, a Bukaresti Rapid ellen lejátszott Románia Kupa csoportmérkőzésük után nem tértek haza, hanem a fővárosban maradtak és szerdán Csíkszeredába utaztak, hogy a helyszínen készüljenek a szombati bajnokira. A kupában éppen a bennünket kiejtő Alexandriával kerültek egy hatosba a Rapid, a Konstancai Farul, a Kolozsvári CFR és a Kolozsvári Universitatea társaságában.

Kell a győzelem!

A mi fiaink az első két fordulóban elszenvedett kudarc után remek sorozatot produkáltak. A harmadik és a nyolcadik játéknap között öt győzelem mellett egyetlen döntetlent véshettünk be a csapat neve mellé. Ám ezt követően megtorpant a gárda. Az Alexandria elleni kupabúcsú után egyértelmű vereséggel jöhettünk haza Slatináról és egy ponttal távoztunk Brassóból. Ezzel a negyedik pozícióból a hatodik, éppen felsőházi rájátszást érő helyre estünk vissza. Ennek megtartásához feltétlenül szükség van a három bajnoki pontra.

A csapat nem számíthat a Brassóban súlyos arcsérülést szenvedett Dino Stančičra, aki előreláthatóan egy hónap múlva kapcsolódhat be újra az edzésekbe. Rajta kívül hiányozni fog a keretből a hosszabb ideje térdsérüléssel bajlódó Tajti Balázs és a szintén maródi Szondi Botond. Jó hír viszont, hogy teljes értékű edzésmunkát végezhetett a héten és visszatérhet a csapatba Bara Levente, Paul Pîrvulescu és Soufiane Jebari is.

Nagy szükség lesz mindenkire ahhoz, hogy újra jó sorozatot kezdhessünk el. Ennek első lépéseként mindenképp le kell győznünk itthon az Újszentes gárdáját. A találkozó szombaton, 11 órakor kezdődik a Városi Stadionban. Várjuk minden kedves Szurkolónkat, biztassuk együtt a csapatot! Hajrá, FK! Hajrá, Székelyföld!



Hozzászólások



Fejtsd ki véleményed, szólj hozzá te is. A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.


Vissza