Elitliga U17 | Biztos győzelemmel zártuk az őszi szezont
A sereghajtó legyőzése nem bizonyult nehéz feladatnak U17-es csapatunk számára hazai pályán a play out utolsó őszi fordulójában.
A sereghajtó legyőzése nem bizonyult nehéz feladatnak U17-es csapatunk számára hazai pályán a play out utolsó őszi fordulójában.
Fortuna istennő nem pártolt el az FK Csíkszeredától, és a hazai, Mioveni elleni találkozón is besegített egy picit, hogy ezt a mérkőzést is be tudják húzni a piros-feketék a Liga 2 alapszakaszának 14. fordulója keretében megrendezett mérkőzésen.
Nem nagyon volt kétséges, melyik a jobb csapat a női Szuperliga két éllovasának csíkszeredai csatájában, és sajnos nem az FK volt az.
Gól nélküli döntetlent játszott U16-os csapatunk Konstancán a Farul ellen az Elitliga rájátszásában, és – legalábbis egyelőre – vezeti a rangsort.
Az utolsó percben szerzett góllal sikerült megfordítania a mérkőzést U15-ös együttesünknek a Farul ellen idegenben szombaton.
A szokásostól eltérően a Márton Áron Gimnázium melletti műfüves pályán játszották a hazai bajnokikat szombaton az U14-es és U13-as korosztályos csapataink a Brassói SR ellen, de itt is kijött a csapatok közti különbség.
Az őszi bajnoki cím szempontjából sorsdöntő mérkőzést vív női szuperligás csapatunk szombaton 13 órától a Sportparkban: az éllovas Konstancai Farult fogadjuk.
A harmadik fordulóból elmaradt mérkőzést pótoltak pénteken Fălticeni közelében, ahol a helybeli Nicu Gane Nemzeti Kollégium csapata az FK Csíkszeredát fogadta.
Arasznyi hóréteg hullott szerdáról csütörtökre virradóan Csíkszeredára, de Liga 2-ős csapatunk felkészülését ez nem befolyásolhatta: csütörtökön az Erőss Zsolt Aréna melletti pályán zajlott a munka.
Egyetlen hiba, és ez már vereséget jelentett. Így látta Burus Bernát vezetőedző U15-ös csapatunk hétvégi hazai vereségét a Sepsi OSK ellen.
Több, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (SZLA) csíkszeredai alközpontjában dolgozó edző szerzett UEFA B-licenszes képesítést a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer (KMAR) által kezdeményezett képzésen.
Minden héten közzétesszük a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda csapatainak naptárát. A heti program segítségével napról napra figyelemmel követhetik a kicsik és nagyok edzéseit és egyéb tevékenységeit.
A rendes játékidő lejárta előtt három perccel szerzett góllal fordította a maga javára a mérkőzést U17-es csapatunk vasárnap az FC Argeș otthonában, a nagy feltámadás történetét Szász Ferenc vezetőedző meséli el.
Simának tűnő négygólos győzelmet aratott U16-os csapatunk szombaton a Sepsi OSK ellen itthon, de a pálya széléről, ahogy Ubrankovics Zoltán vezetőedző beszámolójából kiderül, egyáltalán nem volt annyira könnyű a meccs, mint ahogy az eredmény tükrözni engedi.
Értékes győzelmet szerzett ifiligás csapatunk idegenben az FC Argeș ellen, amivel megőriztük második helyünket a play out nyugati csoportjában.
Kétgólos hátrányt tudott megfordítani a mérkőzés utolsó félórájában Elitliga U17-es csapatunk az FC Argeș otthonában vasárnap.
Szebenben a Sellenberk együttese volt a házigazdája U13-as és U14-es csapatainknak vasárnap, s mindkét korosztályban a győzelmeket is átengedték.
Lenullázta székelyföldi ellenfelét az FK Csíkszereda Elitliga U16-os gárdája, a piros-feketék négy góljára eggyel sem tudott válaszolni a Sepsi OSK a rájátszás 4. fordulója keretében megrendezett hazai mérkőzésen szombaton.
Mind a három pontot elvitte Csíkszeredából a Sepsi OSK U15-ös csapata az Elitliga rájátszásának 4. fordulója keretében megrendezett mérkőzésen szombaton.
Díjátadó gálával zárult csütörtök este a csíki fociélet megalapításának 120. évfordulója alkalmából megrendezett kispályás labdarúgó torna.
Látogatást tett az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia székhelyén pénteken Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere.
Tizenhárom volt labdarúgónk részesül havi támogatásban a 2024–2025-ös tanévben az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia Felsőoktatási Ösztöndíja keretében.
Paprikás hangulatú találkozón nyert a hétvégén Elitliga U16-os gárdánk Jászvásáron, ahol atrocitások is érték csapatunkat a vereséget nehezen elfogadni tudó házigazdák részéről. Minderről Ubrankovics Zoltán vezetőedző számol be.
Egy bravúros fordítással itthon tartotta U18-as csapatunk a pontokat a hétvégén a Brassó ellen, a játékról és az öltözőben történtekről Dusinszki Zoltán számol be.