Válogatott | Gergely Botond a hajrában szállt be, Becze Máthé Mátyás nem kapott lehetőséget
Két korosztályos válogatott lépett pályára, amelyben az FK Csíkszereda játékosai is érintettek voltak.
Két korosztályos válogatott lépett pályára, amelyben az FK Csíkszereda játékosai is érintettek voltak.
Bár ránk ijesztett, ám végül nem tudott meglepetést okozni ellenünk a sereghajtó CSM Alexandria a női Szuperliga hatodik fordulójának nyitómeccsén, pénteken.
Három hazai találkozón biztathatjuk akadémiai együtteseinket az előttünk álló hétvégén.
Emlékezetes mérkőzésen győzte le a listavezető U Craiovát U17-es, elitligás csapatunk kedden. A találkozót Szakál Csaba vezetőedző értékelte honlapunknak.
A bajnokság sereghajtója, a CSM Alexandria otthonában lép pályára pénteken felnőtt, női csapatunk. Kollár Péter lányai számára, ha nem is kötelező, de elvárt a győzelem a pont nélküli együttessel szemben.
Négy korosztályos fiú-válogatottban, valamint az U17-es lányegyüttesben képviselik a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát, illetve az FK Csíkszeredát labdarúgóink a következő napokban, nemzetközi színtéren.
Gól nélküli első félidőt követően kétgólos győzelmet ünnepelhetett U18-as, ifiligás együttesünk a kedden lejátszott bajnoki mérkőzésen az Universitatea Craiova ellen.
Elképesztő mérkőzésen, kétgólos hátrányból felállva aratott nagyszerű győzelmet U17-es, elitligás együttesünk.
Az U15-ös csapat brassói győzelmüét Ubrankovics Zoltán vezetőedző értékelte.
Gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben is eredménytelenek voltak a csapatok liga 2-es együttesünk clinceni-i fellépésén a Bukaresti Metaloglobus ellenében.
Magabiztos játékkal, látványos gólokat szerezve múlta fölül felnőtt, női együttesünk a Marosvásárhelyi SE gárdáját a bajnokság ötödik fordulójában, szombaton.
Kiegyensúlyozott teljesítménnyel, magabiztos győzelmet aratott U14-es, elitligás együttesünk a Brassói Colțea ellen szombaton.
Számos sárga lappal tarkított mérkőzésen, egyetlen találattal alulmaradt U16-os együttesünk a Brassói Kids Tâmpa otthonában.
A második félidő közepén negyed óra alatt szerzett két góljával elhozta a három bajnoki pontot a Brassói Kids Tâmpa otthonából U15-ös, elitligás együttesünk.
Magabiztos, nagyarányú győzelemmel folytatta szereplését U15-ös, elitligás csapatunk.
Október 8. és 18. között, Becze Máthé Mátyással a soraiban, Csehországban szerepel az Adrian Dulcea által felkészített román U19-es válogatott.
Az a kivételes helyzet állt elő, hogy az előttünk álló hétvégén egyet sem láthatunk hazai pályán akadémiai fiúcsapataink közül.
Minden héten közzétesszük a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és az FK Csíkszereda csapatainak naptárát. A heti program segítségével napról napra figyelemmel követhetik a kicsik és nagyok edzéseit és egyéb tevékenységeit.
Azerbajdzsánban, a Gabala FK otthonában szerepelt az UEFA Youth League első fordulójában a Puskás Akadémia FC U19-es együttese. A viszontagságos utazás után lejátszott találkozón akadémiánk két egykori növendéke, Dusinszki Szabolcs és Vajda Roland is kezdőként kapott lehetőséget a felcsútiak soraiban.
A nyolcadik másodosztályú összecsapásunk következik szombaton a Bukaresti Metaloglobus ellen. A Clinceni-ben rendezett találkozón Ilyés Róbert csapatának mindenképpen pontot, pontokat kell szereznie, hogy folytathassuk a felzárkózást a bajnoki élmezőnyhöz.
A Marosvásárhelyi SE csapatát fogadja női, első ligás együttesünk szombaton, hazai pályán. Van miért visszavágnunk a bordó-fehéreknek, az elmúlt szezonban kellemetlen pofonba szaladtunk bele Vásárhelyen.
Magyarországi futball-szakemberek előadásait hallgathatták meg a Székelyföld Labdarúgó Akadémia és alközpontjainak edzői, vezetői, munkatársai szerdán az FK Csíkszereda és Székelyföld Labdarúgó Akadémia által szervezett szakmai napon.
Lejátszotta utolsó találkozóját az Észak-Macedóniában megrendezett UEFA Development Tour-on a román U15-ös, női válogatott. A mérkőzésen az FK Csíkszereda két tehetsége, Trinfuj Boglárka és Nombot Annabelle is kezdőként lépett pályára.
A Székelyföld Labdarúgó Akadémia kilenc tehetséges futballistája vesz részt október 1. és 5. között a Kárpát-medencei Akadémiai Rendszer (KMAR) felmérési programján, Felcsúton.