Ifjúsági Liga U18 | Vezettünk, mégis pont nélkül távoztunk Craiováról
Az első játáknapon elért döntetlent követően craiovai vereséggel folytatta felsőházi-rájátszás szereplését U18-as, ifiligás csapatunk.
Az első játáknapon elért döntetlent követően craiovai vereséggel folytatta felsőházi-rájátszás szereplését U18-as, ifiligás csapatunk.
Hiába játszott a második félidő túlnyomó részében emberelőnyben, nem tudott élni a lehetőséggel és gól nélküli döntetlent játszott U18-as, ifiligás csapatunk a felsőházi rájátszás első fordulójában a Temesvári Politehnica ellen.
Vasárnap, hazai pályán indul a felsőházi rájátszás ifjúsági ligás és U17-es, elitligás csapatunk számára is. Érdekes, hogy mindkét csapat temesvári ellenfél ellen kezd.
Ellentétes félidők után egygólos győzelemmel zárta az Ifjúsági Liga alapszakaszát U18-as együttesünk.
Küzdelmes mérkőzésen, a második félidőben a maga javára fordította a Temesvári Ripensia elleni, idegenbeli találkozót szerdán ifiligás együttesünk.
Ezen a héten zárulnak ifiligás és elitligás fiúcsapataink számára az alapszakasz-küzdelmek. Mindegyik együttesünk jó eséllyel pályázik a felsőházi rájátszásra, szerdán a nagyobbak lépnek pályára.
Gól nélküli első félidőt követően kétgólos győzelmet ünnepelhetett U18-as, ifiligás együttesünk a kedden lejátszott bajnoki mérkőzésen az Universitatea Craiova ellen.
Első vereségét szenvedte el a szezon során U18-as, ifiligás együttesünk. Demény Norbert tanítványai egygólos vereséget szenvedtek a Brassói Kids Tâmpa vendégeként vasárnap délben.
A Brassói Kids Tâmpa és a Bákói FC korosztályos együttesei ellen lépnek pályára utánpótlás csapataink az előttünk álló hétvégén.
Hiába vezetett az első félidőben U18-as, ifiligás együttesünk a Kolozsvári Viitorul Futball Akadémiával szemben, végül csupán a hosszabbításban értékesített büntetővel mentettünk pontot.
Két utánpótlás együttesünk idegenben, három pedig hazai pályán küzd a bajnoki pontokért az előttünk álló hétvégén.
Több női, válogatott-játékosunk utazott el a napokban edzőtáborba.
Bár hátrányból fordított, végül nem sikerült megőriznie előnyét U18-as, ifiligás együttesünknek a Kolozsvári CFR otthonában vasárnap lejátszott bajnoki mérkőzésen.
Az első félidőben felépített háromgólos előnyt további négy találattal toldotta meg és magabiztosan győzte e a Nagyváradi Sportiskola együttesét U18-as csapatunk az Ifjúsági Liga vasárnapi játéknapján.
Kivétel nélkül hazai pályán szerepelnek utánpótlás fiúcsapataink az előttünk álló hétvégén.
Rónai Robert első félidei duplájával elhozta a három bajnoki pontot a Kolozsvári Universitatea otthonából ifjúsági ligás csapatunk,
Hiába a számos kidolgozott helyzet, nem tudta megtartani előnyét és meg kellett elégednie az egy ponttal U18-as, ifiligás együttesünknek az Aradi UTA otthonában.
Egy órán át emberhátrányban játszott U18-as, ifiligás együttesünk a Temesvári Politehnica ellen. Demény Norbert együttesének így is megvolt az esélye a győzelemre, végül meg kellett elégedniük az egy ponttal.
Folytatják bajnoki szereplésüket a Székelyföld Labdarúgó Akadémia ifjúsági csapatai. Az ifiligások és az U17-esek hazai pályán is bemutatkoznak, az U16-osokra és az U15-ösökre bukaresti utazás vár.
Hátrányból fordított és aratott két gólos győzelmet U18-as, ifjúsági ligás csapatunk Temesváron.
Hétvégén elkezdődnek az elitligás bajnokságok a Székelyföld Labdarúgó Akadémia fiúcsapatai számára.
Két góllal jobbnak bizonyult ifiligás csapatunknál a házigazda Dunaszerdahelyi DAC 1904 együttese a VIII. MOL Kukkonia Cup zárónapján. Demény Norbert együttese így a negyedik helyen végzett.
Az ETO FC Győr elleni győzelemmel folytatta szereplését ifiligás együttesünk a VIII. MOL Kukkonia Cup második játéknapján.
Egy győzelem mellett, egy-egy döntetlen és vereség került ifiligás együttesünk neve mellé a Dunaszerdahelyen zajló VIII. MOL Kukkonia Cup csoportmérkőzései során. Demény Norbert tanítványai szombaton a harmadik helyért játszanak a házigazda DAC csapatával.