Címke: farkas endre


Események | Elkészült a VI. Székelyföld Amigo Ifjúsági Nemzetközi Labdarúgó Torna programja

Hatodik alkalommal szervezi meg az FK Csíkszereda ifjúsági, nemzetközi utánpótlás tornáját. Az új néven megszervezett eseményen hat Kárpát-medencei magyar futball-akadémia U17-es csapata vesz részt augusztus 2-a és 5-e között.

Tovább

Felkészülés | Győzelem a Kukkonia Cup második mérkőzésén

Az ETO FC Győr elleni győzelemmel folytatta szereplését ifiligás együttesünk a VIII. MOL Kukkonia Cup második játéknapján.

Tovább

Felkészülés | A bronzéremért játszunk a Kukkonia Cup-on

Egy győzelem mellett, egy-egy döntetlen és vereség került ifiligás együttesünk neve mellé a Dunaszerdahelyen zajló VIII. MOL Kukkonia Cup csoportmérkőzései során. Demény Norbert tanítványai szombaton a harmadik helyért játszanak a házigazda DAC csapatával.

Tovább

Liga 2 | Munkába állt a csapat

Hétfőn elkezdte a felkészülést a 2023/2024-es szezonra másodosztályú, felnőtt férfi csapatunk. A fiúk július 7-ig hazai környezetben készülnek, majd szlovéniai edzőtáborba utaznak, ahol több edzőmérkőzés szerepel a programban.

Tovább

Események | Egy FK-s arany, egy FK-s ezüst a székely-magyar focitornán

A helyosztókkal véget ért a Székely-Magyar Utánpótlás Labdarúgó Torna 2023-as rendezvénye. Az FK Csíkszereda mindkét korosztályban döntőt játszott, az U9-esek megnyerték a tornát, az U11-esek pedig másodikok lettek.

Tovább

Események | Újra nagy sikerrel zajlott az FK családi napja

A nagy hőség sem szeghette kedvét az FK Csíkszereda által szervezett családi nap résztvevőinek. A szombati rendezvényen a klub gyerekcsapatainak játékosai voltak jelen, edzőik és szüleik kíséretében.

Tovább

Események | Felnőtt tornán szerepeltek az U15-ös lányok

Második helyen végzett az első alkalommal megrendezett Amadé Kupán az FK Csíkszereda U15-ös lánycsapata. A hétvégi küzdelemsorozatban a felnőttek mezőnyében szerepeltek Portik Helga és Szőcs Renáta tanítványai.

Tovább

Események | Íme a székely válogatott kerete!

Kihirdette a Székelyföld labdarúgó válogatott keretét Ilyés Róbert. A csapat az FK Csíkszereda stadionjában lép pályára a Független Labdarúgó Egyesületek Szövetségének (Confederation of Independent Football Associations, röviden: CONIFA) 2024-es, kurdisztáni CONIFA-világbajnokság selejtezőjében június 30-a és július 2-a között.

Tovább

Válogatott | Trinfuj Boglárka az U15-ös keretben

Jászvásáron készül a napokban a román U15-ös, női válogatott. A csapatba meghívást kapott az FK Csíkszereda játékosa, Trinfuj Boglárka is.

Tovább

Események | Svéd játékvezető fújja a sípot a hétvégén

A svéd Roger Lundbäck fogja vezetni a hétvégi, csíkszeredai CONIFA világbajnoki selejtező-mérkőzéseket.

Tovább

Női Liga 1 | Két hónap múlva kezdődik a bajnokság

Augusztus 26-án indul útjára a labda a női labdarúgó első osztályú bajnokság 2023/2024-es idényében. A mögöttünk álló szezonban negyedik helyen végzett együttesünk július közepén kezdi a felkészülést.

Tovább

Események | Győzelemmel kezdett Székelyföld

A félidőben egygólos hátrányban fordult, ám remek hajrával a maga javára fordította Székelyföld válogatottja a Chameria elleni, péntek esti CONIFA világbajnoki selejtezőt.

Tovább

Események | Chameria győzött a vendégegyüttesek összecsapásán

A székely labdarúgó válogatott által péntek este legyőzött Chameria és Két Szicília Királyságának összecsapásával folytatódott az FK Csíkszereda stadionjában zajló CONIFA világbajnoki selejtező-torna szombaton. Chameria javítani tudott és két góllal jobbnak bizonyult az olaszországi együttesnél.

Tovább

Liga 2 │ Bemutattuk Liga 2-es csapatunk keretét

Sajtótájékoztató keretében ismertette Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klub másodosztályban szereplő, felnőtt férfi csapatának 2023/2024-es szezonban szereplő játékos-keretét.

Tovább

Események | Heves vármegye és Hargita megye fiataljai mérkőztek meg a Sportparkban

Több mint tíz éves múltra tekint vissza a Heves vármegye és Hargita megye futballszövetségeinek határon átívelő együttműködése. Ennek keretében évente "váltásban" látják vendégül egymás futballküldöttségeit, és ifjúsági lebdarúgó-mérkőzéseket is szerveznek.

Tovább

Liga 2 | Isten hozott, Makrai Gábor!

Lassan egy hónapja tart liga 2-es felnőtt, férfi csapatunk felkészülése. Az előző szezonban szerepelt keretből nyolc játékos távozott, de már az érkezőkről is beszámoltunk szurkolóinknak. Ismerjék meg Makrai Gábort, aki a Pécsi MFC csapatától érkezett Csíkszeredába!

Tovább

Átigazolás | Kovács Márk a Dunaszerdahely játékosa!

A Dunaszerdahelyi AC labdarúgó csapatának kötelékében folytatja pályafutását csapatunk fiatal hátvédje, Kovács Márk. Az első szezonjában a Győri ETO FC-nél fog szerepelni kölcsönben.

Tovább